A boszniai junior világbajnokságon egy döntetlen is elegendő lett volna ahhoz, hogy válogatottunk bejusson a nyolcaddöntőbe – írja a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hivatalos honlapja. Gyurka János fiai Dél-Korea ellen a vártnak megfelelően szoros mérkőzést játszottak, a félidőben például 13-13-at mutatott az eredményjelző.
A második felvonásban többnyire az ázsiai csapat vezetett, ám a mieink remekül hajráztak. A magyar válogatott végül két góllal jobbnak bizonyult ellenfelénél (33-31), Debreczeni Dávid és a felnőtt-válogatottban való debütálásakor villogó Zdolik Bence egyaránt 9-9 találattal zárt.
A győzelem azt jelenti, hogy a Gyurka-csapat bejutott a nyolcaddöntőbe.
“Hihetetlenül nagyot küzdöttek a fiúk. Az első félidőben remekül alkalmazkodtak a szintén a legjobb 16 közé jutásért küzdő koreaiak stílusához, a végén pedig a szívük vitte őket előre. Debreczeni Dávid és Zdolik Bence 9-9 gólt szereztek, a végén pedig kettős emberhátrányban harcoltuk ki a sikert. Balogh Tibor bravúrokat mutatott be a kapuban, és Szöllősi Szabolcsot is kiemelném. Nagyon köszönjük a Boszniában szolgáló magyar NATO-katonák buzdítását is, igazi magyar hangulatot teremtettek a meccsen, hálásak vagyunk nekik!” – értkelt Gyurka János a lefújás után.