A legrövidebb távon, 200 méteren a kajakos Douchev-Janics Natasa és Tótka Sándor is duplázott, azaz a májusi első fordulót követően most is nyert, ráadásul Douchev-Janics Kovács Katalinnal párosban is verhetetlennek bizonyult.
Hogy utóbbi duó a júniusi Eb-győzelem után a vb-n is vízre szállhat-e ebben a számban, még bizonytalan, ugyanis – ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány elmondta – a szoros időrend miatt nem valószínű, hogy belefér az egyes és páros indulás is.
A férfiak K-2 200 méteres számában a Molnár Péter, Bán Kristóf kettős diadalmaskodott – ők is bekerültek a vb-csapatba.
Női C-1 200 méteren Lakatos Zsanett ezúttal legyőzte az első válogatón győztes Takács Kincsőt, majd a később megrendezett szétlövésben is jobbnak bizonyult párostársánál, így ebben a számban ő szállhat majd vízre Duisburgban.
Janics Natasa 200-on biztosan indul a vb-n
Fotó: MTI
Ötszáz méteren a kenusoknál az Eb-n is indult Nagy Péter nyert, párosban pedig ismét az egy kilométeren is vb-induló Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó diadalmaskodott – ezzel ez a két egység is készülődhet a németországi regattára.
A leghosszabb távon, 5000 méteren az Európa-bajnok Csay Renáta, valamint Noé Milán (mindkettő K-1) és Vajda Attila (C-1) nyert, így ezekben a számokban sem lesz szükség külön versenyre, úgynevezett szétlövésre.
Vasárnap délelőtt fél 10-től egy számban, férfi C-1 200 méteren, hétfőn reggel 7 óra 50-től pedig további egy számban, női K-2 1000 méteren rendeznek szétlövést a Maty-éren.
Szombaton estére dőlt el, hogy K-2 500 méteren az eredeti tervekkel ellentétben mégsem rendeznek szétlövést.
“Az első válogatón győztes Kovács, Douchev-Janics páros viszi a számot, a pénteken első Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina pedig a négyesben fog rajthoz állni a világbajnokságon” – idézte a szövetség hírlevele Storcz Botondot.
“Azért döntöttem így az érintettekkel egyeztetve, mert a lányok között egész hétvégén minimális különbségek voltak párosban és egyesben is, ezért nem indokolt, hogy aki négyest indul, az ott legyen a párosban is. A végleges csapatösszeállításról a szakmai bizottsági ülést követően kedden az elnökség fog dönteni ” – mondta a szövetségi kapitány.
A vb-csapat összetétele a jövő hét elején válhat véglegessé. Az év fő versenyét augusztus 29. és szeptember 1. között rendezik Duisburgban.