Sport

Gyárfás Tamás Koreával leosztaná a vizes-vb-ket

gyárfás tamás (gyárfás tamás, vizes vb 2013, )
gyárfás tamás (gyárfás tamás, vizes vb 2013, )

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA pénteken dönt arról, ki rendezheti meg a 2019-es és 2021-es világbajnokságot.

Négy pályázó – Magyarország mellett a Koreai Köztársaság, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán – mérettetik meg a péntek délelőtti barcelonai Büro-ülésen, bár Gyárfás Tamás, a vezető testület magyar tagja bízik két rivális visszalépésében.

A sportdiplomata, aki a hazai úszószövetség elnöke, azt hangsúlyozta, hogy még az utolsó nap is sok minden történhet a kulisszák mögött, és szerinte még mindig van remény arra, hogy Azerbajdzsán és az arab ország visszalépjen, ily módon pedig 2019-ben Dél-Korea, 2021-ben pedig Magyarország legyen a házigazdája az úszók, vízilabdázók, nyílt vízi úszók, műugrók és műúszók világbajnokságának.


A leendő uszoda a Dagályon
Fotó: MNSK

Gyárfás a múlt héten úgy nyilatkozott: lemond a MÚSZ elnöki posztjáról, ha Magyarország nem nyeri el a rendezés jogát.

Akkor utalt arra is, hogy a FINA elnöke, Julio Cesar Maglione budapesti látogatásakor jelezte, ha a magyar főváros 2017-ben a junior világbajnokságnak is kész otthont adni, az a magyar pályázat számára előnyt jelent.

Jó előjel, hogy a Barcelonában ülésező vezérkar kedden a négy esztendő múlva esedékes junior úszó-vb rendezési jogát Budapestnek ítélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik