Sport

Szilágyi Áron kaszkadőrökkel dolgozott

Szilágyi Áron (szilágyi áron, )
Szilágyi Áron (szilágyi áron, )

Alig egy hónappal az augusztus 5-12. közötti budapesti MOL vívó-világbajnokság megnyitója előtt a mozikban és a televízióban is látható lesz az esemény hivatalos reklámfilmje.

Hamarosan látható lesz a film
Fotó: MTI

Az Aréna Plázában tartott sajtótájékoztatón a kisfilm bemutatója mellett elhangzott, hogy eddig 89 ország 732 sportolója, valamint 160-nál több kerekesszékes versenyző jelentkezett a vb-re. A kísérők létszáma meghaladja a hatszázat.

A végleges nevezési határidő július 22., így a Syma Csarnokban sorra kerülő esemény rajtjáig a létszám még nőni fog.

A kétnapos forgatás május végén zajlott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron főszereplésével, kaszkadőrökkel és összesen 32 fős stábbal, amelyet Vermes Iván operatőr-rendező, Deák Lajos producer-társrendező és Deák János producer vezetett.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a vb főpróbája, a zágrábi Európa-bajnokság kiválóan sikerült, a magyar versenyzők öt érmet is szereztek, csapatban négyet, a párbajtőröző Szász Emese pedig egyéniben is felállhatott a dobogóra. A sportvezető megjegyezte, hogy a hétvégi varsói kerekesszékes Világkupán is igen sikeresek voltak a magyar indulók, így az egész csapat jó hangulatban várhatja a vb-t.

„Jó volt” – összegzett tömören Szilágyi Áron a forgatási napokról. Hozzátette, hogy nagyon várta és nagyon élvezte ezt a szerepet, és megkönnyítette helyzetét, hogy rengeteg segítséget kapott a stábtól.

„Örülök, hogy jól sikerült a film, remélem, ez is hozzájárul ahhoz, hogy telt ház előtt vívhassunk augusztusban. Kicsit furcsa volt, amikor a kaszkadőrök javították a vívó mozdulataimat, a szurkolók a páston a filmben látottól kissé eltérő mozgást várhatnak tőlem” – jegyezte meg mosolyogva.

Arról is beszélt, hogy javában tart a felkészülés, és a csúcsformát természetesen a vb hetére hegyezik ki.

A videó werkfilmje ITT tekinthető meg.

Videó – íme, a hivatalos kampányfilm:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik