Sport

Kedden döntenek Böhn utódjáról

karl-erik böhn (karl-erik böhn, )
karl-erik böhn (karl-erik böhn, )

A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn betegsége miatt kényszerül új szövetségi kapitány kinevezésére a női válogatott élére a Magyar Kézilabda Szövetség.

A norvég szakemberrel a csapat tavaly Európa-bajnoki bronzérmes volt, majd idén év elején kiderült, Böhn súlyos beteg. A kezelések első fázisa után az MKSZ vezetése még reménykedett abban, hogy a kapitány vezetheti együttesét a decemberi világbajnokságon. Csakhogy amikor Böhn először, júniusban kijöhetett a kórházból, elmondta: szinte biztos, hogy nem tud ott lenni a vb-n, nagyon gyenge, ráadásul még csontvelő-átültetés várt rá.

Tekintettel arra, hogy a válogatottnak nem kellett selejteznie a vb-re, az első foglalkozásra csak augusztusban vagy szeptemberben kerül sor, így volt-van idő megtalálni azt a szakembert, aki leülhet a kispadra.

Böhn segítője, Siti Beáta jelezte: ő még nem érzi magát olyan kaliberű edzőnek, aki egyedül képes lenne vezetni a válogatottat, ám – ha számítanak rá – szívesen dolgozik a mindenkori kapitány keze alá.

Ekkor került képbe Hajdu János, a szövetség korábbi szakmai igazgatója, aki volt már mind a női, mind a férfiválogatott kapitánya, ráadásul “beugróként” is. 2008-ban, a pekingi olimpia selejtezőjén ő dirigálta a női együttest, amellyel az ötkarikás játékokon negyedik lett. Két héttel később már a férfiválogatottat irányította, a csapat pedig a 2009. januári horvátországi világbajnokságon a hatodik helyen végzett. Az 59 éves Hajdu jelenleg a Magyar Nemzeti Kézilabda Akadémián a női szakág igazgatója, ezenkívül az Európa-bajnokságra készülő női juniorválogatott szövetségi edzője.

A kapitányválasztó keddi elnökségi ülésen Németh András is szóba kerülhet lehetséges utódként, ő a 2005-ös szentpétervári vb-n bronzéremig vezette a női csapatot, jelenleg pedig nincs klubja, miután nyáron elhagyta az osztrák Hypo NÖ-t.

Elképzelhető olyan megoldás is – bár csak ideiglenesen -, hogy a két legerősebb magyar klub, a Bajnokok Ligájában címvédő, bajnok Győri Audi ETO KC, valamint a bajnoki ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria közösen adna kapitányt, vagyis az Ambros Martín, Elek Gábor kettős vezetné a válogatottat a decemberi, szerbiai vb-n.

Arról már korábban elnökségi döntés született, hogy szétválasztják a klubedzői és a kapitányi posztot, ám egy-egy nagy torna erejéig az élet felülírhatja ezeket a határozatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik