Az Európai Kézilabda Szövetség szigorú pályázati feltételeit vállalva, a Pick Szeged csapata rendezné a BL selejtezőkör elődöntőit és helyosztóit. A szabadkártyás csoport augusztus 31. játéknapján a Pick Szeged a macedón Metalurg Skopje, míg a lengyel Wisla Plock a francia Montpellier ellen lép pályára. A győztesek a fináléba jutnak, amelyet szeptember elsején rendeznek, várhatóan az újszegedi sportcsarnokban. A Wild Card torna első helyezettje a BL-főtáblán folytathatja szereplését.Az EHF pályázat feltételrendszere komoly szervezési és anyagi terhet ró a vendéglátó klubra. A mérkőzések időpontjára, helyszínére, biztosítására, a tv közvetítésre, a marketing jogokra vonatkozó előírásokat a nemzetközi vérkeringésbe mintegy 35 éve bekapcsolódó Pick Szeged együttese már jól ismeri. A korábbi évek hagyományaitól eltérően, ezúttal a rendező klubot terheli a csapatok és az EHF delegáció összes költsége. Az Európai Kézilabda Szövetséghez benyújtott pályázatban – a vendéglátói szerepkörre aspiráló patinás szegedi klub -, a Bajnokok Ligája mérkőzések rendezésében szerzett korábbi tapasztalatait, a szegedi aréna különleges atmoszféráját, valamint a mediterrán város turisztikai sokszínűségét hangsúlyozza. A pályázatot 2013. július 10-ig kell benyújtani az Európai Kézilabda Szövetség versenybizottságának. Arról, hogy végül a lengyel élcsapat, a francia kirakat együttes, a macedón főváros második számú csapata vagy éppen a 35 éves nemzetközi múlttal rendelkező Tisza-parti klub rendezheti a BL selejtezőkört, később döntenek.

Vállalja a szigorú feltételeket, és pályázik a 2013. augusztus 31. és szeptember 1. között rendezendő Bajnokok Ligája selejtezőkör házigazda szerepkörére a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata.
Ajánlott videó
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume↑
Decrease Volume↓
Seek Forward→
Seek Backward←
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
Copied
Live
00:00
00:00
00:00
- 07:02 Egy skandináv világsztár és magyar partnere tervezheti a Debrecenbe költöző Természettudományi Múzeum új otthonát
- 06:46 „Maga szerint tudok olyan mondatot mondani, amitől meglepődnek az emberek?” – elkísértük Gyurcsány Ferencet a lakóautós országjárására
- 06:45 Csak együttműködéssel kezelhetők a vadkárok a Balaton-felvidéken
- 06:33 „Egyszer látnom kell őt, bármilyen állapotban is van” - már ezer fölött van a mianmari földrengés halálos áldozatainak a száma
- 06:08 Az ország egy részén egész nap esni fog, máshol még a nap is kisüthet
- 06:00 Ebzárlat és legeltetési tilalom lép érvénybe
- 05:57 Terhesnek hazudta magát, hogy ne kelljen fizetnie a repülőn a poggyászért
- 05:00 Részleges napfogyatkozás: ma délben különös égi csodát láthatunk
- 03:33 A vesztes BL-meccs után az öltözőben, Rosta Miklósék előtt közölték az edzővel, hogy mennie kell
- 22:13 Az Argentína elleni megalázó vereség után kirúgták a brazilok kapitányát
- 21:54 Az ENSZ főtitkára közölte, hogy nem Putyin dönti el, ki adja Ukrajna kormányát
- 21:51 Egyre nagyobb bajban Geráék, Kecskeméten nyert a Debrecen
- 21:50 A nap legfontosabb hírei - 2025.03.28.
- 21:33 Több európai ország is megosztja majd a hírszerzési adatait Ukrajnával
- 21:22 „Sok minden történik a klubbal, ezt nehéz kizárni” – szenvedős meccsen verte a kiesőjelöltet a Mosonmagyaróvár
- 20:10 Gáspár Győző a Szeretem őt-tel, 1 Orbán Viktor-képpel és 3 zebra fotójával üzeni: „2026, csak a Fidesz!”
- 19:26 Renner Erika: Ha 2014-ben nem élek panasszal, és nem fordulok a nyilvánossághoz, akkor most nem ültem volna Tuzson Bencénél
- 16:33 A munkájukat végző mentőket akarták elzavarni egy étterem elől
- 15:31 Halálos mérgű állat tűnt fel a horvát tengerben
- 19:50 Zebragate: Gáspár Győző azt ígéri, a TV2 híradójában leplezi majd le, van-e zebrája Orbán Viktornak
- 21:01 Folttisztítás tisztasági betéttel, vízkőoldás uborkalével, zuhanyzás nadrágban – újabb háztartási csodapraktikákat teszteltünk
- 15:36 Cikkünk után kemény kérdéseket kapott a városrendészet szakmai igazgatója a győri közgyűlésen
- 14:04 Elmondta a rokonainak az anyja előtt egy kislány, milyen szörnyűséget művel vele nyolc éve a jó éjt puszira bejáró nevelőapja
- 16:05 100 millió lesz Az 50 milliós játszmából, szünetel a Sztárban sztár
- 18:34 Politikai kérdés, hogy lehet-e bajnok a Felcsút?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!