Sport

Végigfutotta a Dunát a parasportoló

molnár péter (molnár péter, )
molnár péter (molnár péter, )

Molnár Péter majdnem 3000 kilométert futott május 19. óta.

A bal karja helyén művégtagot viselői sportember egyedülálló vállakozásba kezdett, amikor május 19-én elindult a Duna-deltától, a Fekete-tengertől, hogy végigfusson a folyó mentén, egészen a Duna forrásáig.


Itt éppen Budapesten, június elején
Fotó: MTI

Tulceából indult, és a sors fintora, hogy éppen a folyó mindenkori legnagyobb árvízével esett egybe a futása, éppen akkor ért például Budapestre, amikor a folyó tetőzött a magyar fővárosban.


Molnár Péter a célban, a Fekete-erdőben
Fotó: MTI

A futás hét országot érintett, célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az érintettek tartsák tisztán a Duna környékét. Édesapja és unokaöccse (ő kerekezett Péter mögött) is vele tartott, egy lakóbusszal követték, és a megállóknál mindig abban aludtak.

Ezen az útvonalon haladt Molnár Péter, és mint látszik, megérkezett a Fekete-erdőbe (a fenti kép is erről tanúskodik).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik