Sport

Larry Bird újra az Indiana Pacersnél

Egy évet kihagyott fizikai állapotának javítása és mentális egészsége érdekében. Most visszatér.

Csütörtökön délelőtt hivatalosan is bejelentették Larry  Bird visszatérését az Indiana csapatánál. Kevin Pritchard második számú menedzser lesz Bird mögött, míg Donnie Walsh a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy kész odébbállni, hogy átadja helyét az első számú menedzseri poszton.

Rengeteg sikert elért már a csapattal, azt akarom, hogy még több sikere legyen. Visszanyerte az egészségét és életerejét, így most készen áll a folytatásra” – nyilatkozta Herb Simon, a csapat tulajdonosa.


Fotó: AFP

Először is láthatjuk, hogy nagyon jó munkát végzett a klubnál – mondta Simon. – Bár távozott tőlünk pihenés céljából egy időre, várható volt, hogy visszatér hozzánk. Csak azzal nem voltunk tisztában, hogy neki ehhez egy évre vagy esetleg többre van-e szüksége. Jól telt az elmúlt éve, és most szerencsére itt van velünk újra.”

Bird központi szerepet vállalt a Pacers újjáépítésében, amikor kilátástalannak tűnt a helyzet, és eljuttatta odáig, hogy kiharcolták a hetedik mérkőzést a keleti döntőben a Miami Heat ellen.

Bird első dolga lesz David West újbóli megszerzése, aki jelenleg szabadügynök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik