Sport

Babos: mennyből a pokolba

babos tímea (babos tímea, )
babos tímea (babos tímea, )

Babos Tímea szettelőnyből kapott ki a wimbledoni tenisztorna első fordulójában.

Babos Tímea révén magyar teniszező is érdekelt Wimbledonban, a világranglista 99. helyén jegyzett honfitársunk a rangsorban eggyel előtte tanyázó Mathilde Johanssonnal mérkőzött meg az első fordulóban. A magyar lány az első szettben hamar elhúzott riválisától, majd a gall hiába kapaszkodott vissza a játékrészbe, 6-4-re Babos nyert.

A második felvonás már nem indult olyan jól, sőt, Johansson 5-1-es vezetésénél az egyenlítésért adogathatott. Babos nagy csatára késztette riválisát a gémben, de végül simán elveszítette a játékrészt, következhetett a harmadik, mindent eldöntő szett.

A harmadik játszma harmadik játékában a francia ismét elvette Babos adogatását, majd 4-2-nél is értékesített egy bréklabdát. Babos ekkor egyből visszavágott és ő is elvette ellenfele szerváját, de végül 6-3-ra elveszítette a játékrészt és kiesett. Johansson 1 óra 53 perc alatt diadalmaskodott, a következő körben a tavaly döntős lengyel Agnieszka Radwanska lesz az ellenfele.

„Az elején jól kezdtem a meccset. Agresszívan játszottam, amikor kellett jött a jó szerva. Utána sem volt igazából nagy változás, egyszer lebrékelt, de azért egy jó szervagémmel lezártam a szettet.. Aztán a második szett elejét elszúrtam, jött egy jó szervagém tőle, majd egy nagyon buta tőlem…Visszaküzdöttem magam, 1:2, majd 30-0 is volt, de elveszítettem azt a gémet. Ez egy kulcspillanat volt, szerintem. Utána ő egyre jobb lett, én meg egyre deffenzívebb. A döntő szett elején volt 1-2 jó pontom, de már ő irányított. Visszajöhettem volna a meccsbe, de elvesztettem a egy szervagémet 40-15-ről. Pedig utána elvettem az ő szerváját…Összességében nagyon csalódott vagyok, mert nem játszottam jól. Biztosan kell egy kis idő, hogy elfelejtsem. Persze, ott a páros, ott szeretnék jól játszani. Meglátjuk…” – mondta Babos a meccs után.

Eredmény – Grand Slam-torna, Wimbledon, 1. forduló (a 64 közé jutásért)

nők:
Johansson (francia)-Babos Tímea 4:6, 6:1, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 4.)-Meusburger (osztrák) 6:1, 6:1
Kerber (német, 7.) – Mattek-Sands (amerikai) 6:3, 6:4   
Robson (brit)-Kirilenko (orosz, 10.) 6:3, 6:4      
Cibulkova (szlovák, 18.)-Camerin (olasz) 6:4, 4:6, 6:4
Pironkova (bolgár)-Pavljucsenkova (orosz, 21.) 6:0, 6:1          
Riske (amerikai)-Oprandi (svájci, 31.) 6:7 (5-7), 7:5, 3:1-nél Oprandi feladta
U. Radwanska (lengyel)-Burdette (amerikai) 7:6 (7-3), 4:6, 6:2
Torro (spanyol)-Begu (román) 6:3, 6:4      
Pliskova (cseh)-Petrova (orosz, 13.) 6:3, 6:2
Beck (német)-Bratcsikova (orosz) 6:3, 6:2        
Kanepi (észt)-Moore (brit) 7:5, 5:7, 7:5
Martic (horvát)-Tatisvili (grúz) 6:1, 1:6, 6:3            
Vinci (olasz, 11.)-Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 6:1          
Peng (kínai, 24.)-Medina Garrigues (spanyol) 6:3, 6:2
Cadantu (román)-Paszek (osztrák, 28.) 6:2, 7:5  
Halep (román)-Govorcova (fehérorosz) 6:2, 3:6, 6:3
Erakovic (új-zélandi)-Morita (japán) 4:6, 6:0, 7:5
Cepelova (szlovák)-Pliskova (cseh) 6:4, 6:1    
Duque (kolumbiai)-Görges (német) 6:4, 6:7 (3-7), 7:5
S. Williams (amerikai, 1.)-Minella (luxemburgi) 6:1, 6:3    
Li (kínai, 6.)-Krajicek (holland) 6:1, 6:1        
Stosur (ausztrál, 14.)-Schmiedlova (szlovák) 6:1, 6:3
Barthel (német, 30.)-Niculescu (román) 6:3, 4:6, 7:5            
Garcia (francia)-Cseng (kínai) 6:3, 6:4              
Pucskova (orosz)-Rus (holland) 6:4, 6:2        
Keys (amerikai)-Watson (brit) 6:3, 7:5            
Date-Krumm (japán)-Witthöft (német) 6:0, 6:2

férfiak:
Ferrer (spanyol, 4.)-Alund (argentin) 6:1, 4:6, 7:5, 6:2
Berdych (cseh, 7.)-Klizan (szlovák) 6:3, 6:4, 6:4                                    
Gasquet (francia, 9.)-Granollers (spanyol) 6:7 (2-7), 6:4, 7:5, 6:4                                  
Raonic (kanadai, 17.)-Berlocq (argentin) 6:4, 6:3, 6:3
Lopez (spanyol)-Simon (francia, 19.) 6:2, 6:4, 7:6 (13-11)
Seppi (olasz, 23.)-Isztomin (üzbég) 7:6 (8-6), 7:6 (7-3), 5:7, 3:6, 6:3
Dolgopolov (ukrán, 26.)-Elias (portugál) 6:1, 7:6 (7-2), 6:2
Dimitrov (bolgár, 29.)-Bolelli (olasz) 6:1, 6:4, 6:3                                          
Giraldo (kolumbiai)-Zeballos (argentin) 3:6, 7:6 (7-4), 6:7 (6-8), 6:1, 6:3                        
Bautista (spanyol)-Gabasvili (orosz) 6:3, 6:4, 7:6 (7-3)                                      
Sijsling (holland)-Kuznetsov (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
Szoeda (japán) – Haider-Maurer (osztrák) 7:6 (8-6), 7:5, 6:1
Vang (tajvani)-Odesnik (amerikai) 7:6 (7-5), 4:6, 6:2, 3:6, 7:5
Djokovic (szerb, 1.)-Mayer (német) 6:3, 7:5, 6:4
Del Potro (argentin, 8.)-Ramos (spanyol) 6:2, 7:5, 6:1
Haas (német, 13.)-Turszunov (orosz) 6:3, 7:5, 7:5
Dodig (horvát)-Kohlschreiber (német, 16.) 4:6, 6:7 (6-8), 7:6 (7-3), 6:3, 2:1-nél Kohlschreiber feladta
Nisikori (japán, 12.)-Ebden (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:3
Tomic (ausztrál)-Querrey (amerikai, 21.) 7:6 (8-6), 7:6 (7-3), 3:6, 2:6, 6:3
Chardy (francia, 28.)-Harrison (amerikai) 7:6 (7-4), 4:6, 7:5, 6:2
Kudla (amerikai)-Duckworth (ausztrál) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:1
Llodra (francia)-Nieminen (finn) 7:6 (7-3), 6:4, 6:3
Levine (kanadai)-Pella (argentin) 6:4, 6:2, 4:6, 3:6, 4:3-nál Pella feladta
Anderson (dél-afrikai, 27.)-Rochus (belga) 6:4, 6:2, 6:1  
Mayer (argentin)-Bedene (szlovén) 6:2, 6:3, 6:4  
Struff (német)-Kavcic (szlovén) 6:4, 6:1, 6:3
Przysiezny (lengyel)-Petzschner (német) 6:3, 7:6 (8-6), 6:0
Blake (amerikai)-De Bakker (holland) 6:1, 6:3, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik