Sport

Magyar bravúrgyőzelem Románia ellen

A magyar női röplabda-válogatott két vereség után tudott nyerni.

A magyar női röplabda-válogatott Törökországban vendégeskedett az Európa Liga-selejtező első állomásán. A mieink előbb kikaptak a házigazdáktól, majd Bulgáriától is, vasárnap így Románia ellen szeretett volna javítani Hollósy László csapata. A lányok a bursai mérkőzésen bravúros győzelmet arattak, ugyanis 3-1-re verték a két éve még Eb-résztvevő románokat.

“Örülök, hogy végre kijött a lányokból az, ami bennük van. Több napja sulykoljuk már beléjük másodedzőmmel, Paolo Garibaldival, hogy higgyenek magukban és gondolkozzanak pozitívan. Mindenképpen ezt kell megtanulnunk, ha ilyen mérkőzéseket meg akarunk nyerni. Amikor játékosaim csapatként tudnak küzdeni, akkor meg is tudjuk ezt tenni” – idézi Hollósyt a szövetség honlapja.

Négy egymást követő hétvégén mind a négy csoportszereplő otthonában rendeznek tornát – jövő hétvégén Kecskemét a soros -, s az első két helyezett jut a négyes döntőbe, ahol a másik csoport két legjobbjával találkozik.

Eredmény – női Euroliga, 1. kör, 3. forduló (Bursa)

Magyarország-Románia 3-1 (18, 17, -13, 17)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik