Az eredményes szombati versenynapot követően vasárnap is érmeket vártunk a magyar kajak-kenusoktól. Rögtön az első döntőben már elkönyvelhettük volna az újabb medált – nem hivatalos Eb-számban született -, hiszen kenu kettesben csak négy hajó állt rajthoz a hölgyek mezőnyében. A Lakatos Zsanett, Takács Kincső magyar duó remekül ment, de az orosz kettős nem hagyta magát. Ennek ellenére a magyar kettős ért be elsőként a célba.
A folytatásban a legfényesebb érmet reméltük, hiszen Kozák Danuta volt érdekelt 500 méteren. Kozák bár nem rajtolt tökéletesen, de 250 méternél már majdnem egy fél hajóhosszal vezetett a mezőny előtt úgy, hogy itt evezett mellette a német Katrin Wagner, aki a szám tavalyi győztese, és az immár szerb színekben versenyző Benedek Dalma.
Fotó: MTI
Olimpiai bajnokunk a hajrára azonban elfáradt, és Benedek simán megelőzte az utolsó métereken, vagyis akár két magyar is állhatna a dobogón.
“A rajt sem sikerült jól és a finisem sem olyan lett, mint amire képes vagyok. Sajnos ennyire tudtam magam összeszedni, még most is szédülök és remeg a lábam, nincs erőm. Napok óta nem alszom, engem nagyon megviselt, hogy az ideutazásunk viszontagságosra sikeredett” – mondta Kozák arra utalva, hogy a csapat – részben a franciaországi sztrájk, részben pedig a szervezők ügyetlenkedése miatt – többórás késéssel foglalhatta csak el a szállását csütörtök hajnalban.
Férfi kenu 500-on Nagy Péter csak a hatodik helyet szerezte meg, Dudás Miklós viszont másodikként ért célba K1 500 méteren a dán Rene Poulsen mögött. Dudás rajtra jól sikerült, végig a második-harmadik helyen haladt, a hajrában pedig megtartotta az ezüstérmes pozíciót.
Férfi négyesben a magyar hajó nem kezdett túl jól, a portugálok és a csehek is simán elhúztak a Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Tóth Dávid, Pauman Dániel összeállítású négyes mellet. Féltávnál a magyarok a harmadik helyen eveztek, de a spanyolok is feljöttek, miközben a csehek több mint egy hajóhosszal vezettek.
Fotó: MTI/EPA
A hajrában nem fáradtak el a hazaiak, így behozták a hajójukat a második helyre, míg Kammererék bronzérmet vihetnek haza.
“Alakul a csapat, szerintem ma is nagyon jó csapatként funkcionáltunk. Kicsit szerencsétlenek voltunk a pályabeosztással, szeles pályát kaptunk, a hazai pálya kicsit a portugálok felé billent, a csehek pedig egyesben, párosban és négyesben is nagyon jók most. Én rengetegszer voltam negyedik, az a legbosszantóbb, úgyhogy nagyon örülök ennek a bronznak” – mondta a kvartett rangidőse, a 35 éves Kammerer.
Női K2 500-on a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros nem akarta megszakítani a jó sorozatot, hiszen ebben a számban 2002 óta csak magyar hajó tudott nyerni Európa-bajnokságon.
Fotó: MTI/EPA
Az oroszok és a németek is jól kezdtek, féltávnál ötödik helyen haladtak Janicsék, majd alig 100 méterrel később már a magyar hajóé volt az első pozíció. A hajrát azonban elrontották, így a lengyelek értek be elsőként, második lett a német, harmadik a magyar hajó.
“Furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy örülünk a bronzéremnek, de az biztos, hogy én nagyon elfáradtam, tehát szerintem mindent kihoztunk magunkból. Ez most ennyire volt elég” – mondta Kovács. Ez az egység még délután, 200 méteren is indul, Douchev-Janics pedig egyesben is érdekelt lesz a legrövidebb táv döntőiben.
C2 500 méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettős elronotta a rajtot, így nem is sikerült jó eredményt elérniük, csak a hetedik pozíciót szerezték meg.
Az utolsó délelőtti döntőben, K2 500-on a Hufnágel Tibor, Szalai Tamás összeállítású kettes negyedik lett.