Sport
tótka sándor (kajak-kenu, tótka sándor, )

A kajak-kenu Eb-n vasárnap is jó napunk lehet

A hétből hat számban lesz magyar hajó a vasárnapi 200 méteres döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Egyedül a kenu egyesek között érdekelt Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a legjobb kilenc közé jutást.

Egyedül a kenu egyesek között érdekelt Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a legjobb kilenc közé jutást szombat

Az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor remekül versenyezve, a második helyen célba érkezve verekedte be magát a fináléba, majd következett Lantos, aki hiába rúgta be úgy a hajóját, hogy ő maga belefordult a vízbe, nem került az első három közé, negyedik helyével kiesett.


Tótka Sándor
Fotó: MTI

A Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakos duó óriási csatában lett harmadik, így éppen bekerült a döntőbe.

Douchev-Janics Natasa (kajak-1) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics duó (kajak-2) már az előfutamból kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé, női kenu-1-ben és férfi kenu-2-ben pedig éppen egy döntőnyi egység nevezett, így Takács Kincső, illetve a Horváth Gábor, Bozsik Attila páros nem volt érdekelt az előcsatározások során.

A mieink a szombati döntők során egy aranyérmet (a női kajak négyes a Kárász-Kozák-Kovács-Douchev-Janics összeállításban), egy ezüstöt (a kenu kettes, Vasbányai Henrikkel és Mike Róberttel), valamint egy bronzot nyertek (utóbbit Medveczky Erika révén).

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.