Sport

Tömegbaleset az NBA-nagydöntő alatt

lebron james (lebron james, )
lebron james (lebron james, )

A Miami az észak-amerikai profi kosárlabdaliga döntőjének negyedik mérkőzésén 109-93-ra legyőzte a San Antonio Spurs csapatát és kiegyenlítette az állást. Mindeközben a döntőt néző szurkolók alatt leszakadt egy kikötőmóló.

Miamiben legalább ötven Heat-szurkoló esett vízbe, amikor a Biscayne-öböl fölött lévő sportbár alatt összedőlt a faszerkezet. 24 ember megsérült, három állapota válságos.

A szurkolók a sportbárt azért tömték meg csütörtök este, mert csapatuk éppen San Antonióban tette a dolgát, egyfelől szórakoztatott, másrészt hajtottak az NBA-bajnoki címvédésért.

Fotó: nba.si.com / Tom Tuckwell / WSVN

Mindebből persze a texasi AT and T Center 18 797 nézője, a vendég Miami Heat játékosai az NBA nagydöntőjének 4. mérkőzésén mit sem sejtettek. Ők a játékra koncentráltak és a nagy hármas vezérletével idegenben nyertek (109-93) a Spurs ellen – ezzel LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh visszahozta a Miami bajnoki reményeit.

„Amennyiben mind a hárman topon vagyunk, nagyon nehéz legyőzni minket” – nyilatkozta a mérkőzés legjobbja, a 33 pontot és 11 lepattanót szerző James. És valóban, a három játékos a 109-ből 85 pontot vállalt (Wade 32, Bosh 20 pont), aminek nem találta az ellenszerét Gregg Popovich csapata. Vasárnap jön az ötödik találkozó – újfent San Antonióban.

NBA-NAGYDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS, EREDMÉNY:

San Antonio Spurs – Miami Heat          93–109

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik