Sport

Gyenge játékkal jutott ki a Mocsai-csapat az Eb-re

ferfi-kezilabda-valogatott-(i)(2)(960x640)(1).jpg (férfi kézilabda válogatott, )
ferfi-kezilabda-valogatott-(i)(2)(960x640)(1).jpg (férfi kézilabda válogatott, )

A magyar férfi-kézilabdaválogatott 25-25-ös döntetlent játszott Lettországban, de az egy pont az Európa-bajnoki részvételt jelentette.

Eredmény – kézilabda Európa-bajnoki selejtező:

Lettország – Magyarország 25-25 (12-11)

A magyar csapat gólszerzői: Nagy László 9, Nagy Kornél, Császár, Harsányi 4-4, Zubai, Vadkerti, Lele, Lékai 1-1

A legeslegutolsó pillanatban, egy hétméteressel egyenlített a magyar válogatott Lettországban, és ezzel kijutott a dániai Európa-bajnokságra. Mocsai Lajos már a meccs előtt elmondta, hogy nehéz mérkőzés lesz, és a meccs után is ezt mondta a találkozót közvetítő Sport Televízió riporterének.

A lettek közül öten is a Bundesligában játszik. A kapitány szerint a támadójátékunk messze elmaradt a szokásos kreatív játéktól, ráadásul a bal oldali védekező poszton nagy hiányosságaink voltak, csakúgy, mint a lerohanások alkalmával.

A magyar csapatból a két kapus, Mikler Roland és Tatai Péter, valamint támadásban Nagy László játéka emelhető ki. Mocsai szerint nagy feszültség volt a csapatban, és benne is, amely a pontszerzés után elmúlhat.

Az utolsó meccset a hétvégén Szegeden, a szlovákok ellen játssza a csapat.

Élő szöveges közvetításünk az alábbiakban olvasható.

VÉGE A MECCSNEK, KIJUTOTTUNK AZ EB-RE!

60. PERC: Hetest kaptunk 12 másodperccel a vége előtt!! Aztán ment tovább az óra. Időn túli hetes: Császár lőtte. BELŐTTE! Ott vagyunk az Eb-n.

60. PERC: Császár ellőtte 42 másodperccel a vége előtt, Tihanovs védte, de visszakerült a labda a magyar csapathoz. Mocsai Lajos időt kért.

59. PERC: Szétment a magyar fal, belőtték 25-24.

58. PERC: Vilienfelds váratlanul lőtt gólt, megint vezetnek. Még jó, hogy Nagy László Lékai passzát bevágta – 24-24!

57. PERC: Na, ez az! Vadkerti lop labdát, majd beviszi egészen a kapuig, 23-23!

56. PERC: No, talán most! Lékai hozza közelebb a csapatot – 23-22.

55. PERC: Jurdzs, emberhátrányból. Borzasztóan rosszul játszik a magyar válogatott. 23-21.

54. PERC: Kristopans adta el a labdát, hála az égnek. Császár viszont nagyon hamar ellőtte, nem tudtunk egyenlíteni.

53. PERC: Klesniks kap kiállítást némi meglepetésre. Előnybe kerültünk. Szalafai kapufát lőtt a szélről, a lepattanót Zubai megkaparintotta, és a hálóba lőtte, szép volt – 22-21!

52. PERC: Császár hozta közelebb a magyar válogatottat. 21-20. Zubai belül védekezett később, hetest kaptak a lettek. Tatai megint, Pavlovics most belőtte, 22-20.

51. PERC: Jurdzs, megint – 21-19.

50. PERC: Mikler a lehető legjobbkor védett a rövid saroknál. Passzív volt aztán a magyar támadás, jöhettek ismét a hazaiak.

Már a négygólos vezetésért támadhatott a lett csapat, de visszajött a magyar válogatott a meccsbe. A hajrá következik.

48. PERC: Császár végre megrázta magát, majd Nagy László – 20-19! Időt kértek a lettek.

47. PERC: Nagy Laci újra, 19-17, ez volt a hetedik találata. Aztán beállóból is eredményesek, 20-17.

46. PERC: Már hárommal vezetnek a lettek, 19-16!

45. PERC: Harsányi a bírók szerint belül védekezett, Tatai jön a heteshez, Korolovskis lőtte neki, rosszul. Négyből négy hetest védett ki Tatai!

44. PERC: Kristopanst kiállítják, ez az első lett két perc. Tihanovs kapus is jól véd, sajnos.

43. PERC: Két góllal vezetnek, Lele adta el a labdát – 18-16!

42. PERC: Megint Mikler, a magyar válogatott támadásban viszont nagyon takaréklángon megy előre. Aztán Nagy László egyenlít, de Jurdzs ellenállhatatlan – 17-16!

40. PERC: Jurdzs, 15-14. Lele Ákos, 15-15! Jurdzs 16-15!

39. PERC: Mikler tartja a lelket a magyar csapatban, Lékai viszont rossz megoldást választott.

36. PERC: Mehetett a háromgólos előnyért a lett csapat, de Mikler megint bravúrral védett, majd jött Nagy László, és egyre hozza fel a csapatot. 14-13. Sőt, Mikler átlövést is hárít, Nagy Kornél pedig váratlan lövéssel egyenlít. 14-14!

35. PERC: Lékai elég bizonytalan irányítóként. Ellentétben Arijas cunderből sajnos nagyon szép gólt varázsol a bal alsóba, 14-12…

34. PERC: Eladtuk a labdát, kétszer is, de Mikler bravúrral védett, kétszer is.

32. PERC: Mikler véd nagyon jókor! Harsányi viszont rálépett a vonalra a szép magyar akció végén. Jurdzs lő nagy gólt aztán – 13-12.

31. PERC: És elkezdődött a második. Össze kell szedje magát a magyar csapat, amely emberhátrányban játszik két percig. Nagy László lő azonnal gólt – 12-12.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

30. PERC: Miénk lett volna az utolsó támadás, de eladtuk a labdát. A meginduló játékost letiporta Mocsai. Kiállították, időn túli hetes, borzalmas vég. Tuminskis hetesét Tatai viszont kivédte. 12-11 a félidő!

29. PERC: Lékai csúszott egy labdáért, nagyon kellett! Nagy Lászlónak adta, ő meg bevágta, 12-11.

28. PERC: Mégis elléptek két góllal, 12-10. Peches gól.

27. PERC: Nagy Kornélt is kiállították a román játékvezetők. Schuch Timuzsin mellett harcoltak ki hetest, amelyre ismét Tatai jött be Mikler helyére. Ezt is kivédte!

26. PERC: Elvették a magyar csapattól a labdát, a kétgólos vezetésért támadott Lettország. Eladták a labdát, és aztán a mieink is.

25. PERC: Mikler egy kontra után bravúrral védett, de a kipattanót belőtték. Ismét náluk az előny, 11-10.

24. PERC: Most jól védekezett a magyar válogatott emberhátrányban.

22. PERC: Törő egyenlít, majd Zubait az ellentámadásnál kiállítják. A büntetőre Tatai megy a kapuba, Pavlovics lövését ki is védte!

20. PERC: Hetest kapnak, Jurdzs harcolta ki. Pavlovics értékesíti – 10-9.

19. PERC: Végre egy váratlan húzás: Nagy Kornél messziről egyenlít – 9-9.

17. PERC: Nagy Lászlót csapta be Jurdzs (9-7), majd eladtuk a labdát. Mikler fontos védést mutatott be ekkor, Császár meg kihasználta a lerohanás után adódó lehetőséget. 9-8!

16. PERC: Hétméterest lőhetünk, Harsányi harcolta ki. Császár állt oda a vonalhoz, szépített is, 8-7!

15. PERC: Már kettő a lett előny, 8-6, Lillienfelds. Időt kér Mocsai Lajos.

14. PERC: Pavlovics megint betalál, lerohanás után, szélről, vezetnek.

13. PERC: Kettő percet kap Schuch Timuzsin, és ismét egyenlít Lettország – 6-6!

12. PERC: Már majdnem passzívak voltunk, de Nagy László aktív lett: 5-6!

11. PERC: A lettek egyik átlövője, Kristopans 217 centi. nem ő, hanem Blüms talált be, majd Nagy László és Klesniks, potyognak a gólok – 5-5.

9. PERC: Császár adta be Zubainak, hetes: Harsányi bevágta, először vezet a magyar válogatott – 3-4!

8. PERC: Nagy Kornél egyenlít, 3-3 az állás.

7. PERC: Egyelőre nagyon jól tartja magát a lett csapat, 3-2-re vezetnek.

1. PERC: Elkezdődött a meccs. A lettek kezdtek. Pavlovics góljával megszerzi a vezetést a lett csapat, hetesből. 1-0!

A rendező dánok mellett ott van már az Eb-n Franciaország, Németország és Izland.

Nem Rigában, a fővárosban, hanem egy tízezres kisvárosban, Dobelében rendezik a mérkőzést.

Szöveges közvetítésünk hamarosan kezdődik.

Horvátországnak és Magyarországnak is 6-6 pontja van az Eb-kvalifikációs sorozatban, a szlovákok és a lettek 2-2 ponttal állnak mögöttünk.

Mindez azt jelenti, hogy Mocsai Lajos csapatának elég egyetlen pontot szereznie a hátralévő két körben, hogy kiharcolja a kontinenstornán való részvételt. Lettország ellen ez a pont ha nem is könyedén, de már szerdán meglehet. A kis félsz azért van ott a kapitányban, mert a lettek megverték Szlovákiát nagy meglepetésre, és még idegenben is volt esélyük a sikerre északi szomszédunk ellen.

A magyar keretben sérülés miatt nem lehet ott Ancsin Gábor, Ilyés Ferenc és Putics Barna.

A meccset román játékvezetők fújják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik