ökölvívás (ökölvívás, )
Sport sport

Négyesre teljesítettek a magyar bokszolók

A magyar csapat két bronzéremmel zárta a minszki ökölvívó Európa-bajnokságot.

Tíz bokszolónk indult a kontinenstornán, és közülük ketten jutottak el a legjobb négy közé, ami már önmagában garantálta a bronzérmet. Titkon azért reméltük, hogy Varga Miklós, vagy Harcsa Zoltán számára összejön a finálé, végül mindketten vereséget szenvedtek, így be kellett érniük a bronzzal.

Kovács László szövetségi kapitány így a magyarok teljesítményét ötös skálán négyesre értékelte: “Előzetesen egy-két éremben reménykedtem, kettőt szereztünk a könnyűsúlyú Varga Miklós és a középsúlyú Harcsa Zoltán révén, és ha Ungvári Istvánt kihozzák az ír Paddy Barnes ellen a negyeddöntőben – mint ahogy meg is érdemelte volna… -, akkor bejött volna a meglepetésérem is” – mondta a kapitány.

“Csapatépítésben, továbbá technikai és erőnléti téren is vannak teendőink. Ez volt az utolsó fejvédős világverseny, egyszersmind az új, profi pontozás bemutatkozása. Egyértelmű, hogy csak azoknak a bokszolóknak van esélyük, akik arra törekednek, hogy domináljanak, az úgynevezett lekövető bunyó, amely az ellenfél kezdeményezésére próbál reagálni, eredménytelen. Sokat várok a 2009-ben elkezdett tervszerű utánpótlás-képzés eredményeitől, az 1995-ös korosztály legjobbjai, Hámori Ádám és Szőrös Márk helyet követelnek a válogatottban, sajnos, most még életkoruk miatt nem lehettek itt Minszkben. Fontos még megemlíteni, hogy a csupaszfejes boksz kifinomultabb védekezést igényel, úgy gondolom, egy éven belül kialakul ugyanaz a szellemes, technikás, szép boksz, amely a fejvédő bevezetése előtt jellemezte sportágunkat.”

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.