Sport sport

A K&H olimpiai maraton miatt változik a budapesti közlekedés

Több, a Városliget környékén közlekedő járat módosított útvonalon jár majd vasárnap reggel 8 és délután 4 óra között.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint vasárnap 10 és 15 óra között lezárják a közúti forgalom elől a Dózsa György útnak a Podmaniczky utca és Városligeti fasor közötti szakaszát, az Andrássy útnak a Bajza utca és a Hősök tere közötti szakaszát, a Hősök terét, a Városligeten átvezető Kós Károly sétányt és Olof Palme sétányt, valamint a Műcsarnok mögötti névtelen városligeti utcát.

Az M3-as autópálya bevezető szakasza felől érkező járműveket már a Hungária körúti csomópontban a Hungária körút felé terelik. A BKK a Dózsa György út helyett a Hungária körút használatát javasolja, míg az Andrássy út – Kós Károly sétány – M3 útvonal helyett a Váci út – Lehel út – Róbert Károly körút – M3-as autópálya útvonalat.

A BKK a forgalmi változások között említette, hogy a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as autóbuszok 9 óra 30 perc és 16 óra között terelt útvonalon közlekednek.

Módosított, illetve terelt útvonalon járnak még a 70-es és 75-ös trolibuszok is, 8 és 17 óra között, míg a 105-ös autóbusz 9.30-tól 16 óráig jár a megszokottól részben eltérő útvonalon.

A sportesemény miatti forgalmi konkrét változásokról az utasok a BKK Info oldalán tájékozódhatnak.

A www.futanet.hu oldala szerint a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó vasárnap 9.30-kor indul a budapesti 56-osok teréről.

Az eseményen egyébként árvízi önkénteseket is toboroznak majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.