Sport

Hetvenezer forintért lehet nevezni az Alba Ligába

A Köfém csarnok, a Főnix Grund és a Tóvárosi Általános Iskola ad helyet a szeptemberben induló fehérvári kispályás focibajnokság, az Alba Liga három felnőtt osztályának.

A lebonyolítás részletei, a helyszínek és kedvező nevezési díjak is kiderültek a héten megtartott ligaértekezleten.

Az ifjúságnak szóló Alba Liga Junior és az öregfiúk számára megrendezésre kerülő Alba Liga Senior mellett a legnagyobb érdeklődés az Alba Liga felnőtt bajnoksága iránt mutatkozott a Sóstói Stadionban megtartott találkozón.  -Három osztályban mérhetik össze a tudásukat az indulók. Az első osztály csapatai a Köfém Sportcsarnokban fognak megküzdeni egymással egy oda-visszavágó rendszerű bajnokság keretében. – mutatta be a lebonyolítás rendszerét Balogh Tamás, a szervezőbizottság tagja.

A másodosztály mérkőzései a Főnix Grundon, a harmadosztály összecsapásai a Tóvárosi Általános Iskola tornatermében kerülnek megrendezésre, a jelentkezők számától függően akár több divízióban is. A másod- és harmadosztályban is normál bajnoki lebonyolítási rendszerben zajlanak majd a mérkőzések, ahol a tabella elején végző csapat lesz a győztes és egyben feljutó a magasabb osztályba.

– Az MLSZ és az UEFA élő nagypályás és futsal szabályzatai alapján Sári Csaba játékvezető és kollégái készítették el az Alba Liga 5+1 szabályrendszerét, amelyet hamarosan közzéteszünk a verseny honlapján is. – tudtuk meg a lebonyolításra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat Balogh Tamástól.

– Az Alba Ligában induló csapatok az eddigi bajnokságokhoz képest jóval kedvezőbb áron tudnak majd játszani: az első osztályban 150.000 forint, a másodosztályban 110.000 forint, míg a harmadosztályban mindössze 70.000 forint lesz a nevezési díj, amely tartalmazza a pályák bérleti díját és a játékvezetők költségét is. További könnyítés lesz, hogy a csapatok két részletben fizethetik majd be a nevezési díjat: az első részletet az őszi, a másodikat a tavaszi fordulók megkezdése előtt kell rendezni. – mondta Mészáros Attila, a Székesfehérvári Önkormányzat képviselője.

Schneider Béla, az MLSZ Fejér megyei igazgatója is biztosította az érdeklődőket: a megyei igazgatóság is kiemelt figyelmet fordít az Alba Liga lebonyolítására, ezért kizárólag képzett és naprakész vizsgákkal rendelkező játékvezetők vezetik majd a mérkőzéseket, központi jelölés és küldés alapján.

– A kedvezményes nevezési díjakon felül további egyszerűsítéseket is szeretnénk alkalmazni, így például a játékosoknak nem lesz nyomtatott igazolása, hanem egy internetes adatbankban lesznek nyilvántartva. A sportorvosi igazolásokat sem szeretnénk kötelezővé tenni, az MLSZ-szel ezzel kapcsolatban még folynak az egyeztetések. – tette hozzá.

– Terveink szerint a Tóvárosi Általános Iskola jelenleg elhasznált sportpadlóját hamarosan parkettára tudjuk cserélni. Az ehhez szükséges pályázatot már leadtuk, így reményeink szerint a III. osztályú csapatok mérkőzéseit új burkolaton tudjuk majd lebonyolítani. – ismertette Mészáros Attila az önkormányzat terveit a helyszínek infrastruktúrájával kapcsolatban.

A nevezés menete és határideje az Alba Liga hamarosan induló weboldalán és a www.facebook.com/albaliga honlapon lesznek elérhetőek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik