Sport

Családi vezetéstechnika, felsőfokon

Újabb, üde színfolttal gazdagodott Székesfehérváron az autósportot képviselők palettája, közel egy esztendeje vágott bele a driftbe Zángó Zoltán fiával, az ifjabb Zoltánnal.

Igazi adrenalin bomba a drift! Zángó Zoltán cirka ötperces próbaút során szigorúan csak az alapokat mutatta be, de elmondhatatlan érzés volt, ahogy belesüppedtem a kagylóülésbe, és csak nehezen akaródzott kiszállni a végén. Persze bizonyára teljesen más lehet egy versenypályán, és más egy zsákutcában csúsztatni az autót.

Más kérdés, hogy a Zángó família távlati terveiben szerepel egy olyan kezdeményezés megvalósítása, amely sokak számára rendkívül hasznos lehet. Drift és gymkhana vezetéstechnikai oktatást és autóbérlési lehetőséget szeretnének indítani városunkban, azon vállalkozó kedvűeknek, akik a driftelést saját autó híján egy erre speciálisan kialakított versenyautóval szeretnék kipróbálni, biztonságos körülmények között. Főleg télen, illetve csúszós utakon nyújthat ez nagy segítséget az addig rutintalan sofőröknek, és ennek a technikának az elsajátításával, nagy valószínűséggel több balesetet is el lehet a jövőben kerülni.

A versenyző egykoron tinédzserként a gyorsasági motorversenyzéssel, majd a rallyval is közelebbi barátságba került, de egy baleset után hosszú évtizedekig csupán nézőként találkozhattunk vele a pályák szélén. „Sikerül annyira összetörnöm magam, hogy három hónapot kórházban töltöttem, a Ladám, pedig a roncstelepen végezte.” – tudtuk meg. Tavaly nyáron azonban ismét, úgy Isten igazából megcsapta a benzingőz, méghozzá egy Taszáron rendezett gymkhana és drift versenyen. „Az egész őrület Japánból ered, de már az USA-ban és Európában is egyre elterjedtebb, hazánkban 2006 óta rendeznek belőle bajnokságot. Mindig is szerettem csúszkálni, amikor megjött a tél, első dolgunk volt egy-egy nagy parkolóban kipróbálni magunkat. Ott a helyszínen utasként – úgynevezett drift taxival – kipróbáltam egy BMW M3-ast, és a stílusba rögtön beleszerettem. Amikor kiszálltam úgy éreztem hazaértem, ez a nekem való sport!” – mondta nevetve.

Maga a sportág ugyan hasonlít a rallyhoz – de kevésbé veszélyes és költséges – ám itt korántsem a sebesség, és az idő a fontos, hanem a kanyartechnika, és a pilóta által megalkotott stílus. Lényege az autó kicsúsztatása, amelyhez tökéletes kormányzás, gázpedál és kézifékkezelés szükséges. Feltétlenül meg kell jegyezni azonban, hogy csak a hátsó vagy az összkerék hajtású autók és azok pilótáinak tökéletes összhangjáról szól. „Az egész pálya hosszán fenn kell tartani a csúszást, minél nagyobb szögben, ívben, minél gyorsabban és a lehető legnagyobb gumifüsttel, agresszív terhelésváltásokkal. Ez a gyors kormánymozdulatok mellett erős koncentrációt igényel, ami összességében komoly fizikai megterhelést jelent a versenyzőnek. Egy hétköznapi sofőr, aki átszáll, ebbe az autóba egész biztosan nem tudja vezetni. Ez az autó a zárt diferenciálmű miatt mindig egyenesen akar menni, nekünk is elején több alkalomra volt szükség mire megtanultuk a kezelését. Nagy, közel 110 fokos kormányszöggel dolgozunk, ami a futóműveket és a gumikat is nagyon igénybe veszi.” – ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Többnyire E 30-as, E 36-os, E 46-os BMW-k és természetesen a japán hátsókerekesek versenyeznek.

Zángóék gépe egy húszéves, 310 lóerős E36 4000 V8-as BMW, melynek az alapjait Angliai bontókból importálták. Kiderült, hogy a sportágnak három megmérettetése is van hazánkban, ők a legnagyobb létszámú drifted és gymkhana bajnokságban indulnak. Nagyon készülnek, hiszen a hétvégén lesz legközelebb versenyük, Tökölön rendezik a Lőerők Éjszakája elnevezésű magyar bajnoki futamot. Szeretnék megismételni a „családi sikert”, amelyet már egyedülálló módon elértek. Egyelőre még a street kategóriában indulnak, bár az idősebb Zángó eredményei alapján már a profik között is mehetne. Úgy véli azonban, hogy még egy idényt vár ezzel, és tovább gyűjti a tapasztalatot. „Alig várom, hogy ott indulhassak, mivel itt a tsuiso csaták a legélvezetesebbek, de előbb ezen a versenyen szeretnék bizonyítani.” – tette hozzá. Két kört kell teljesíteni, párban indítják az autókat, a versenyzők a két egymást követő körük pontszámai szerint rangsorolva juthatnak tovább a döntőbe, ahol már a páros csatákból egyenes ági kiesés következik. A pályán az érintési és átfordítási zónák bójákkal vannak kijelölve, hogy a bírók könnyebben értékelhessék a produkciót. A leglényegesebb, hogy a versenyzőknek az ideális íven a kötelező külső és belső érintési pontokhoz legközelebb a legnagyobb kanyarszögben, lehetőleg a legnagyobb gumifüsttel és természetesen a leggyorsabban kell haladniuk a pályán.

Szóval egyáltalán nem egyszerű a feladat, mivel az indulónak nemcsak magára, hanem a másik autóra is figyelnie kell. „Folyamatosan fejlesztjük az autót, már megvan a gymkhanara alkalmas differenciálmű, a futómű állítást is kikísérleteztük, de a legnagyobb problémát a gumik beszerzése jelenti.” – hangsúlyozta az idősebb Zángó. Ha már a gumikról esik szó, akkor mindenképpen meg kell említeni, hogy jelenleg használt, a gumisoknál hagyott kopott gumikkal versenyeznek, de ezek a “pro” kategóriában már nem lesznek alkalmas jó eredmény elérésére, ott már új gumi nélkül nincs eredmény. Pedig ezek a versenyek a szó szoros értelmében „eszik” a gumikat, a napi átlag 30 db, amely mennyiség szponzor bevonása nélkül elképzelhetetlen! Így nem véletlen, hogy a garázsban kialakított raktárban több garnitúra sorakozik, amelyeket saját maguk szerelnek meg.

Kétségtelen, hogy szinte berobbant a sportágba a família, hiszen egyedülálló, hogy apa, és fia is versenyezzen, ráadásul egy autóval. Első versenyükön a sokkal, komolyabb technikával felálló, külföldi ellenfeleket is legyőzték. Volt, hogy egymás ellen mentek, és nem volt mese, mert megbeszélték, hogy ugyanolyan komolyan csapnak össze, mintha ismeretlenek lennének. „Majd a pályán eldől ki a jobb!” – mondta határozottan ezúttal az ifjabb Zoltán. A legjobb gyakorlás, pedig, ha beülnek egymás mellé, és így látják egymás hibáit. Az egyik leglényegesebb azonban, hogy ezáltal meg lehet előzni azt is, hogy elvigye őt az ifjonti hév, és a normál utcai forgalomban mutassa be azokat a fogásokat, amelyeket a pályán minden további nélkül megtehet. S nem utolsó sorban így biztosan megtanult, vezetni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik