Sport

A magyar triálos ötödik lett a Világkupán

hegedűs lászló (hegedűs lászló, triál)
hegedűs lászló (hegedűs lászló, triál)

Szenzációs eredményt ért el hegedűs László Lengyelországban a triál-Világkupa hétvégi állomásán.

A 22 éves ceglédi Hegedűs László a hétvégén a walbrzychi Világkupa versenyen folytatta idei nemzetközi szereplését, ahol nemcsak a TOP tízben végzett, hanem bekerült a nyolcas döntőbe.

Hege elmondta, az esős, saras körülményeket is legyőzve kihozta magából a maximumot, és élete második legjobb helyezését érte el: 5. lett Walbrychban, megerősítve ezzel a pozícióját a legjobbak között.

A magyar világklasszis egyre jobb formában van, hiszen az első Világkupa futamon a 13. helyet szerezte meg, nyert már két versenyt – egy hazait és egy német bajnokit –, a szlovákiai Európa Kupán a hatodik lett egy hete, míg most az 5. pozícióban végzett.


Fotó: HegeTriál

„Még nem tudtam eldönteni, hogy Walbrzychban a mezőny vagy az időjárás volt a keményebb. Mindenki elképzelheti, mit kellett átélnünk például a középdöntőben, amikor hatalmas sárban és akkora esőben kellett versenyeznem, hogy tíz méterre sem láttam. Ám ezen a helyzeten átsegített az a rengeteg magyar szurkoló, aki kijött a viadalra.

A nyolcas döntőbe negyedikként jutottam be, ahol a spanyol világbajnokkal szemben csak azért maradtam alul, mert ő eggyel kevesebb pályát teljesített hibátlanul, így hiába értem el vele azonos pontot, ő jutott be a szuperfináléba, én pedig életem második legjobb eredményét elérve végül ötödik lettem.

Eddigi pályafutásom egyik legjobb versenyét teljesítettem, bekerültem a legjobb öt közé, és visszaszereztem a világranglistán a hetedik pozíciómat úgy, hogy közelebb kerültem az előttem állókhoz” – fogalmazott a viadal után Hegedűs László, akinek a következő versenye már a Svájcban rendezendő Európa-bajnokság lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik