Sport

Későn ébredt Szolnokon az Alba

Brian Florence (brian florence, )
Brian Florence (brian florence, )

A címvédő Szolnoki Olaj 83-79-re nyert a férfikosárlabda NB I. nagydöntőjének negyedik mérkőzésén. Székesfehérváron dől el a bajnoki cím sorsa.

Három nappal ezelőtti győzelmével a Fehérvár egy karnyújtásnyira került a bajnoki győzelemtől, ugyanis 2-1-es vezetésre tett szert az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a címvédő ellen. Pénteken azonban Szolnokon csaptak össze a csapatok, a Tiszaligetbe pedig nem nyerni járnak az ellenfelek.


Florence ismét fontos pontokat szórt
Fotó: MTI

Braniszlav Dzunics csapata az első negyedben nem engedte meglógni az Olaj együttesét, de a második felvonás végjátéka már a szolnokiak szájíze szerint alakult, így 44-35 volt az állás a félidőben. A harmadik negyedben tovább tudta növelni előnyét a Florence vezette vendéglátó, a negyedik etapnak így 17 pontos különbséggel vágtak neki a csapatok.

Az Alba nem adta nem fel a meccset, a záró felvonásban pedig szép lassan elkezdett faragni hátrányából, izgalmassá téve a találkozót. Sőt, a végén mínusz ötnél Keller két büntetőt harcolt ki, de megremegett a keze, mert egyiket sem dobta be, Florence pedig egy hármassal tett pontot a nagy fehérvári feltámadás végére. Az Olaj végül 83-79-re diadalmaskodott, a döntés így az ötödik, székesfehérvári mérkőzésre maradt.

Eredmény – férfikosárlabda NB I., döntő, 4. mérkőzés

Szolnoki Olaj-Alba Fehérvár 83-79 (24-23, 20-12, 21-13, 18-31)
Legjobb dobók:
Florence 17, Németh 15, Bell 10, Báder 10, Horváth 10, illetve Moore 19, Hollis 15, Jones 15, Woods 12

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik