Sport

Meghódítanák Pekinget a magyar lányok

női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, merész andrás, vízilabda)
női vízilabda válogatott (női vízilabda válogatott, merész andrás, vízilabda)

Elkezdte a Világliga- és a világbajnoki felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott. Nagyon korán, szerdán irány Kína!

Alig ért véget az országos bajnokság (női és férfi vonalon is egri győzelemmel), a pólóválogatottak már együtt készülnek, ugyanis július 20-tól Barcelonában világbajnokságot rendeznek, de még előtte Világliga-szuperdöntőt is.

A lányok összesen 5 edzéssel a lábukban, kezükben indulnak el Pekingbe szerdán, ahol hat nap alatt hat meccset játszanak majd. A Margitszigeten beszélgettünk az illetékesekkel a nyári eseményekről.

„Nem vesszük félvállról a Világligát, holott alig edzünk az indulás előtt. Volt már egyébként arra példa, hogy valamelyik csapat munkából jobban szerepelt egy tornán, mint kipihenten. A Világligát igazából a tengerentúli csapatoknak találták ki, ott nem rendeznek komoly bajnokságokat, és még a közelmúltban is selejteztek, így vélhetően jobb formában érkeznek majd Kínába.

A csoportban az oroszokkal, a kínai csapattal és az Egyesült Államokkal találkozunk, de tök mindegy, mert a lényeg, hogy a negyedik meccset megnyerje a csapat. A csoportmeccsek után ugyanis keresztbejátszás következik, és aki azt a meccset megnyeri, a négy közé kerül” – mondta Merész András, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Vodafone / MVSZ

A lányok egyébként a Világliga után egy keservesebb időszakra számíthatnak, ugyanis június elején idehaza készülnek sok-sok úszással („ez nem fog a lányoknak tetszeni” – mondta Merész), június 28–30. között Dunaújvárosban a holland, a brit és az orosz válogatottal tornáznak, majd fogadják Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot, hogy aztán július 19-én elutazzanak a barcelonai világbajnokságra.

„A női nemzetközi mezőnyben közel tíz egyforma képességű csapat van, azt szoktuk mondani, ha valaki egy góllal megveri a másikat, másnap hárommal nyugodtan kikaphat tőle vannak, aki szerint tíz perc múlva is. A 2011-es világbajnok görögök például nem jutottak ki az olimpiára. Nehéz női csapatokkal folyamatosan az élbolyban végezni, de ennek ellenére egy érmes helyezéssel elégedett lennék a világbajnokságon, holott a fő cél a 2014-es hazai rendezésű Európa-bajnokság és a riói olimpia” – tette hozzá a mester.

„Hát, igen, a női edzők szerencséje, hogy az ellenfél csapatában is nők vízilabdáznak – erősítette meg a ‘helyzetfelmérést’ Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. – Minden bennük van, de ez az én olvasatomban az aranyérmet is jelenti mind a vb-n, mind a Világliga szuperdöntőjében. Az éremre esélyesek a fiúk is, ők másfél hét múlva utaznak Oroszországba.”


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Dobos Sándor

„Mindkét csapatunk indul a kazanyi Universiadén is a nyáron, ez plusz teher a szövetség számára, mert eredetileg a költségvetésünkben csak a lányok szereplése volt jelen. Mégis, nagyon fontos a junior korosztályból kiöregedő, de a felnőttben még szerepet nem kapók játékban maradása, elég csak Molnár Tamásra vagy Székely Bulcsúra gondolni, ők egykori Universiade-válogatottként lettek később olimpiai bajnokok” – mondta Kemény, aki az országos bajnokságra kitérve a vízilabda fővárosának nevezte Egert.

Tény, a női és a férfi bajnokságot is a hevesiek nyerték, Beck György, a Vodafone elnök-vezérigazgatója át is adta Bátori Bencének és Gerendás Györgynek, valamint Kelemen Attilának és Pócsi Biankának az aranyéremért járó ajándékot a margitszigeti eseményen.

A Vodafone egyébként újabb egyéves támogatói szerződést írt alá a Magyar Vízilabda Szövetséggel.

A főszereplők gondolatai

„Három napja edzünk, úgyhogy szinte még sehol sem tartunk. Az, hogy három nap után kiutazunk a világverseny helyszínére, kicsit szokatlan a korábbi felkészülési időszakokhoz képest. Alapvetően a világbajnokságra koncentrálunk, de a felkészülés szempontjából nagyon fontos állomás lesz a Világliga-döntő, minél jobban sikerül, annál pozitívabban készülhetünk Barcelonába. A lényeg, hogy összeszokjunk, és így utazzunk Spanyolországba” – mondta kérdésünkre Bujka Barbara, a csapat egyik meghatározó játékosa.

Takács Orsolya sokadik felkészülését kezdte el, kíváncsiak voltunk, mennyiben más ez, mint a korábbiak voltak.

„Egy új olimpiai ciklust kezdtünk el, egy folyamat elején járunk, sok munka áll előttünk, de a végén bármi megtörténhet. A pekingi Világliga-döntő az első lépcsőfok lesz számunkra a ciklusban, aztán jön a vb, majd a budapesti Európa-bajnokság.

A női vízilabda szépsége, hogy minden világeseményen legalább nyolc esélyes van. Mi is, de határozottan nem tudjuk megmondani, melyik csapat hogy alakult át. Első évben vagyunk az olimpia után, ez mindig kicsit más, nyilván törekszünk a legjobbakra. Sok új lehetőség, játékos van a csapatban, lelkes együttes, nagyon bizakodó vagyok.”

Kelemen Attila a ZF Eger bajnokcsapatának edzője, az Universiade-válogatott kapitánya és Merész András segítője a nagyválogatott mellett.

„Nem lehet rangsorolni, melyik a fontosabb feladat. Mind az Eger edzőjének, mind Merész Bandi barátom segítőjének megtiszteltetés lenni, dolgozni a magyar női vízilabdáért, és ugyanez a helyzet az Universiade-válogatottal. Mind a három feladat kihívás. Ami az Egert illeti: az egész éves teljesítményünk meggyőző volt, igaz, a Final Fourban volt egy hullámvölgyünk, ami nagyon megviselt, a mai napig nem tudtam megemészteni, de a döntőben ki tudtunk mászni innen.

Szoros meccseink voltak, de végül magabiztosan nyertük a bajnokságot. Mindig a legjobb eredményre törekszünk a válogatottban is, sikerorientáltak vagyunk, egy hullámhosszon vagyunk Bandival, minden világverseny és feladat előtt a maximális helyezést próbáljuk a lányokba ‘betáplálni’. Úgy is dolgozunk, hogy a lányokból kihozzuk a maximumot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik