Sport
Kiss-Daniel(960x640)(1).jpg (kiss dániel, )

Kiss Dániellel erősített a Volán

Káldor András
Káldor András

2013. 05. 28. 13:47

Hivatalosan bejelentette a SAPA Fehérvár AV 19, hogy 2+1 éves szerződést írt alá a klubbal a volt dunaújvárosi Kiss Dániel.

Korábban a témában:

A 21 esztendős újvárosi nevelésű játékos – aki hatéves kora óta szerepelt a klub különböző korosztályos csapataiban – 165 MOL Liga mérkőzés után hagyta el az Acélbikákat. A legutóbbi szezonban 47 mérkőzésen 18 pontot szerzett (7 gól + 11 assziszt).

Pályafutása során rendszeresen szerepelt a korosztályos válogatottakban, 10 alkalommal pedig már a felnőtt nemzeti csapatban is lehetőséget kapott. A hátvéd június 3-án, hétfőn jelentkezik első székesfehérvári edzésére.

– Sok rutinos hátvéd hagyja abba a hokit vagy távozott a Fehérvártól, a helyüket fiatalokkal töltik fel, így kerültem a képbe én is. Úgy érzem, az EBEL-ben még nagyobb a fejlődési lehetőség, sok mindent tanulhatok ott. Egymás után háromszor az utolsó körben estem ki a vb előtt a válogatott keretből, igaz, egyszer kéztörés miatt, remélem, sikerül annyit fejlődnöm, hogy akár már jövőre ott lehessek a világbajnoki keretben. – nyilatkozta Kiss Dániel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.