Sport

Gomes elismerése

A csakfoci.hu szakportál szerint a Videoton FC vezetőedzője a legeredményesebb edző ez évben Magyarországon.

José Gomes a legeredményesebb edző az NB I-et és az NB II-t is összevetve. A portugál szakember 77,7 százalékos mutatóval áll az élen egy fordulóval a szezon vége előtt. Ebben túl nagy meglepetés nincs, hiszen tavasszal remekül szerepel a Videoton FC.

Irányítása alatt 12 bajnoki mérkőzést játszottak tavasszal a piros-kékek, melyekből 9-et megnyertek, 1-szer döntetlent értek el, míg 2-szer szenvedtek vereséget. Ha azonban az összes mérkőzést vizsgáljuk – akkor a Magyar Kupa-, a Ligakupa- és az edzőmeccseket is – akkor kiderül, hogy 28 összecsapásból 19 alkalommal győzött a Vidi, 3-szor játszott döntetlent és 6-szor kapott ki, ez pedig 71,4 százalékos mutató.

A második helyen Véber György (Mezőkövesd – 76,2%), a harmadikon Kis Károly (Szolnok – 73,8%), a negyediken Marco Rossi (Honvéd – 72,2%), az ötödiken Csank János (Gyirmót – 71,4%) és Bücs Zsolt (Sopron – 71,4%) végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik