Sport
videoton (videoton fc, )

Videoton: Egy körrel korábban

Káldor András

2013. 05. 23. 12:36

Mivel nem a magyar bajnok nyerte a kupát szerdán, így a Debrecen indulhat az Európa Liga második selejtezőkörében, a bajnoki ezüstre pályázó Videoton, pedig az első körben léphet pályára.

Szerdán este a Győri ETO – DVSC Magyar Kupa-döntőt a hajdúsági csapat nyerte meg 2-1-re. Ez a Videoton FC számára azért volt érdekes, mert ha az ETO zsebelte volna be a kupagyőzelmet, akkor a bajnoki ezüstérmes az Európa Liga második selejtezőkörében kezdhette volna meg a nemzetközi kupaszereplést. Így történt ez tavaly is, amikor a DVSC a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is elhódította, a piros-kékek, pedig bajnoki ezüstérmesként az EL második selejtezőkörében kezdhettek.

Most azonban nem a bajnok nyerte meg a kupát, így a DVSC, mint kupagyőztes kezdheti majd meg a küzdelmeket az EL második selejtezőkörében. Ezzel eldőlt, hogy az Európa Ligás szereplés tekintetében mindegy, hogy a második vagy a harmadik helyen végez a Vidi a pontvadászatban, kizárólag az első selejtezőkörben kezdheti meg nemzetközi szereplését.

2013. június 24-én, hétfőn sorsolják az EL első és második selejtezőinek mérkőzéseit. Az első selejtezőkör első találkozóját 2013. július 4-én, a visszavágót pedig július 11-én rendezik meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.