Sport

Ilyen, amikor LeBron Jamesnek jó napja van

LeBron James (lebron james, miami heat, )
LeBron James (lebron james, miami heat, )

A klasszis kosaras a hosszabbítás utolsó pillanatában nyerte meg a meccset övéinek az Indiana Pacers ellen.

A szurkolók és a szakma is úgy vélte, hogy a címvédő Miami Heatnek kikövezett útja van idén is a nagydöntőig. A floridai társaság nem is cáfolt rá a közvéleményre, így magabiztosan jutott be a keleti főcsoportdöntőbe a tengerentúli profi kosárlabdaligában.


A gyűrű közelében James az úr
Fotó: AFP

Az Indiana Pacers sodorta az élet LeBron Jamesék útjába, a sárgamezesek pedig nem könnyítették meg a Heat dolgát. A szívós, nagy teherbírású együttes ugyanis a második negyedben el tudott lépni ellenfelétől, majd miután a Miami fordított és már csak másodpercekre volt az első győzelemtől, Paul George egy embertelenül nagy triplával hosszabbításra mentette a meccset.

A ráadásban fej fej mellett haladtak a csapatok, majd az Indy került lépéselőnybe, másodpercekkel a vége előtt vezetett is egy ponttal, de jött James és egy betörés végén megszerezte a győztes kosarat. Nem mellesleg 30 pontot, 10-10 lepattanót és asszisztot gereblyézett össze, vagyis tripla-duplával zárt.

Eredmény – Nyugati főcsoportdöntő, 1. mérkőzés

Miami Heat – Indiana Pacers 103-102 – hosszabbításban

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0, a Heat javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik