Sport

Visszavonul a póker keresztapja

Doyle Brunson (Doyle Brunson)
Doyle Brunson (Doyle Brunson)

A póker keresztapjaként is ismert amerikai Doyle Brunson hivatalosan is bejelentette visszavonulását.

A 79 éves Doyle Brunson a pókeres társadalom méltán elismert tagja a minap twitterén jelentette be, hogy kihagyja az idei póker világbajnokságot, egyben abbahagyja aktív pályafutását – írja a Poker.hu.

Még az Amerikai Egyesült Államok gengszterkorszakában kezdte pályafutását a világ egyik leghíresebb zsugása, Doyle Brunson, aki 65 év kitartó munkássága után döntött úgy, hogy végleg „szögre akasztja” a kártyapaklit, sorozatos betegségei miatt végleg visszavonul, idén pedig már nem is indul a WSOP-n, azaz a póker világbajnokságán.

Brunson az utolsó élő tagja annak a híres társaságnak, akik az 50-es és 60-as években riogatták ellenfeleiket a kártyaasztaloknál. A szinte mindent látott zsugás többek közt már elbúcsúztatta Sailor Robertet, Stu Ungart és a tavaly elhunyt Amarillo Slimet is, ő pedig utolsó mohikánként tevékenykedett meglehetősen aktívan egészen 2013-ig.

Pályafutása során 10 WSOP karkötőt szerzett, közülük kettőt világbajnoki nagydöntőben, összesen pedig 6 millió dollárt nyert versenyeken, míg ennél jóval többet (persze erre nincs hivatalos adat) készpénzes játékokban.

A 79 életévében járó póker keresztapa az elmúlt években egyre kevesebb tornán ült asztalhoz, aminek okát a sorozatos betegségek és a rákkal való állandó küzdelem jelentette. Míg 2011-ben még hét, 2012-ben már csak négy eseményen vett részt a világbajnokságon, idén viszont már teljesen kihagyja a kéthónapos pókerőrületet, és végleg visszavonul a kártyától.

Idejét népes családjának és egészségének megőrzésére fordítja a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik