Sport

Perez vs. Világválogatott

perez carlos (perez carlos, )
perez carlos (perez carlos, )

Június 9-én az MKB Veszprém-Világválogatott kézilabda-mérkőzéssel búcsúzik a veszprémi közönségtől Perez Carlos.

Amint a klub pénteken bejelentette: a kubai születésű, a magyar válogatottban 55-ször szerepelt Perez a találkozón megkapja Porga Gyula polgármestertől a város Pro Urbe-díját.

A Veszprém Arénában 16.30 órakor kezdődő mérkőzésre jövő kedden kezdik el árusítani az egyedi grafikával díszített belépőket 5000 forintért. Az összecsapáson játszik – többek között – Sterbik Árpád, Ivano Balic, Kiril Lazarov, Marko Vujin, Nicola Karabatic, Diaz Ivo, Éles József és Iker Romero. A Világválogatottat a Mocsai Lajos, Zdravko Zovko, Csoknyai István hármas dirigálja.

Érdekesség, hogy a Veszprém friss igazolása, a szerb Momir Ilic – aki ebben a szezonban még a THW Kielt erősíti – a vendégek soraiban kap helyet. 

A 41 esztendős Perez 1997-ben érkezett Magyarországra, s 16 évet játszott a veszprémi együttesben. Tizenháromszoros bajnok, BL-döntős és KEK-győztes, a válogatottal pedig az athéni és a londoni olimpián volt negyedik helyezett. Magyarországon négyszer volt az év játékosa. Februárban a katari al-Samal csapatához szerződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik