Sport

Most kezdődik az igazi hoki-vb

jégkorong (jégkorong, )
jégkorong (jégkorong, )

Finnország és Svájc csoportgyőztesként lett negyeddöntős, Csehország és Szlovákia megúszta a kiesést. Következnek az egyenes kieséses küzdelmek.

Pár kérdőjel még szerencsére maradt az utolsó csoportmeccsekre a svéd-finn rendezésű jégkorong-világbajnokságon. Ezek közül az egyik az volt, hogy Szlovákiának sikerül-e kiharcolnia a továbbjutást. Mivel az amerikaiak kapusa, Bishop 4 perc alatt hozott össze két gólt az ellenfélnek, így szomszédunk kedvező helyzetbe került. Satanék voltak olyan rutinosak, hogy kihúzták a meccs végéig, igaz ehhez kellett az is, hogy Stana kapus kollégájával ellentétben remekelt. Az Egyesült Államok pórul járt ezzel a 4-1-es vereséggel, mert egy győzelemmel megnyerhették volna a csoportjukat.


Csoportgyőztesek a finnek
Fotó: AFP

A finnek este hatalmas csatában, hosszabbításban győzték le Lettországot és így ők szerezték meg az első helyet. Mindez azt jelenti, hogy az USA Oroszországgal, a társházigazda Finnország pedig Szlovákiával mérkőzik majd meg a legjobb négy közé jutásért.

A németek hosszabbításban kerekedtek felül Franciaországon.

Ami a stockholmi csoportot illeti, ott Svájc megnyerte a hetedik mérkőzését is, ezúttal az egész tornán súlytalan Fehéroroszországot intézte el az együttes 4-1-re. Mivel este a csehek kitömték a norvégokat, így Jiri Hudlerék néznek majd farkasszemet a meglepetéscsapattal.

Este a svédek is megörvendeztették szurkolóikat, ugyanis úgy nyertek Dánia ellen, hogy kétszer is hátrányba kerültek. Ráadásul jó hír a háromkoronások számára, hogy a Sedin-ikrek egy-egy góllal érkeztek meg a világbajnokságra. A Kanada elleni negyeddöntőben szükség is lesz rájuk.

Eredmények – A csoportos jégkorong-világbajnokság,

S csoport:
Csehország-Norvégia 7-0 (3-0, 2-0, 2-0)
Svájc-Fehéroroszország 4-1 (1-0, 0-0, 3-1)
Svédország-Dánia 4-2 (0-1, 1-1, 3-0)

A csoport végeredménye: 1. Svájc 20 pont, 2. Kanada 18, 3. Svédország 15, 4. Csehország 11, 5. Norvégia 9, 6. Dánia 6, 7. Fehéroroszország 3, 8. Szlovénia 2

H csoport:
Németország-Franciaország 3-2 (1-1, 0-1, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
Szlovákia-Egyesült Államok 4-1 (2-0, 1-1, 1-0)
Finnország-Lettország 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után

A csoport végeredménye: 1. Finnország 16 pont, 2. Oroszország 15, 3. Egyesült Államok 15, 4. Szlovákia 10, 5. Németország 9, 6. Lettország 7, 7. Franciaország 7, 8. Ausztria 5

A negyeddöntőben (csütörtök):
Oroszország-Egyesült Államok, Helsinki 12.00
Svájc-Csehország, Stockholm 14.45
Finnország-Szlovákia, Helsinki 17.30
Kanada-Svédország, Stockholm 20.15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik