Miután a jelenleg is zajló jégkorong-világbajnokságon eldőlt, hogy az osztrák és a szlovén válogatott búcsúzik az elittől, kialakul a 2014-es Divízió 1/A osztályos világbajnokság mezőnye.
A magyarok sorrendben a dél-koreai, az ukrán, a szlovén, az osztrák és a japán válogatottal találkoznak 2014 áprilisában. A feljutás szinte lehetetlen, míg a kiesés sem elképzelhetetlen. Piszkosul nehéz lesz…
A torna első két helyezettje játszhat a 2015-ös elit vb-n, az utolsó kiesik a divízió I/B osztályba. Az várhatóan pénteken dől el, hogy Ukrajna vagy a Koreai Köztársaság lesz-e a viadal házigazdája. A szabályok értelmében a két mostani kieső, azaz Szlovénia és Ausztria, valamint az idén házigazda magyar szövetség nem jelentkezhet, míg a japánok nem kívánnak otthont adni a tornának.
„Most öt olyan ellenfelünk lesz, amely nem becsül le minket, és nem tudjuk őket meglepni, mint például idén a kazahokat” – mondta az MTI érdeklődésére az aktív hokisok között válogatottsági rekorder Ladányi Balázs. Hozzátette: a dél-koreaiak Budapesten már bizonyítottak, 2018-ban téli olimpia házigazdái lesznek, és még az is lehet, hogy a 2014-es divízió I-es tornának is ők adnak otthont.
„Az ukránokat ugyan az utóbbi időszakban szoros meccseken legyőztük, de tavaly Ljubljanában részben miattunk estek ki, így nem számíthatunk tőlük sok jóra. És még az is lehet, hogy náluk lesz a torna…” – fogalmazott a magyar csatár.
A szlovénokkal és az osztrákokkal kapcsolatban Ladányi hangsúlyozta: a mostani elit vb-n egyikük sem volt pofozógép, ráadásul jól ismerik a magyar csapatot, és az sem lehet hátrány számukra, hogy 2014 februárjában a szocsi téli olimpián is szerepelnek.
„Az olimpia után lesz még két hónapjuk, és biztos feldobja őket, hogy világsztárok ellen küzdhetnek” – tette hozzá a magyar válogatottban 213 pontjával (77 gól, 136 gólpassz) toronymagasan vezető Ladányi. Hozzátette: a japánok ellen tétmérkőzésen mindig meg kell izzadni a sikerért.