Sport

Jól kezdtünk a pinyó-vb-n

Kosiba Dániel (kosiba dániel, )
Kosiba Dániel (kosiba dániel, )

Jól kezdtek a selejtezőben érdekelt magyar játékosok a hétfőn rajtolt és jövő hétfőig tartó párizsi asztalitenisz világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.

Jakab János Seychelle-szigeteki és lett riválisát is magabiztosan (4-0, 4-1) verte, s ezzel megnyerte a csoportját. Kosiba Dánielre szintén egy Seychelle-szigeteki, valamint egy libanoni ellenfél várt, s igazolva a papírformát, szettveszteség nélkül ő is két győzelemmel (4-0, 4-0) mutatkozott be. Lakatos Tamás salvadori és ciprusi asztaliteniszezővel nézett farkasszemet a nyitónapon, s mindkét riválisát könyedén (4-0, 4-2) múlta felül.

Ezzel mindhárom játékos továbblépett a selejtező következő, kieséses szakaszába.

A többiek, Pattantyús Ádám, Zwickl Dániel, Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Póta Georgina és Tóth Krisztina szerdán, a 128-as főtáblán kezdik meg szereplésüket egyesben.

Párosban a Póta, Tóth, illetve a Lovas, Pergel, valamint a Kosiba, Lakatos duó a 64 között kezd szintén szerdán, a Jakab, Zwickl kettős pedig kedden játszik a főtáblára jutásért. A vegyes párosoknál 128-as az elitmezőny, itt a Pattantyús, Póta, a Jakab, Pergel és a Kosiba, Madarász egység is kedd késő este játssza első meccsét.

A vb-n 130 ország 463 férfi és 360 női játékosa lép asztalhoz, ez rekord.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik