Sport

Kiesett Federer végzete

cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )
cristiano ronaldo (cristiano ronaldo, )

Nisikori Kej számára a negyeddöntő volt a végállomás a madridi salakpályás tenisztornán.

A japán teniszező élete egyik legnagyobb sikerét aratta csütörtökön, amikor búcsúztatta a címvédő Roger Federert a madridi salakon. A jelek szerint azonban egy nap nem volt elég, hogy kiheverje ezt a nagy csatát, ugyanis a hazai közönség előtt játszó Pablo Andújar már két szettben kifogott az ázsiai teniszezőn.

Andújarra nem vár könnyű feladat az elődöntőben, ugyanis a hosszú sérülése után visszatérő, idén bombaformában játszó Rafael Nadallal néz majd farkasszemet. Az ötödik helyen kiemelt honfitársat is meglegyintette egyébként a kiesés szele, ugyanis egy elbukott szett után csak rövidítésben tudott egyenlíteni a szintén spanyol David Ferrer ellen. A mindent eldöntő harmadik játszmában ugyanakkor lemosta ellenfelét a pályáról, 6-0-al tudta le ezt a felvonást.

Míg csütörtökön Sergio Ramos, addig pénteken Cristiano Ronaldo és barátnője szorított a helyszínen Nadalnak. Szombaton azonban sanszosan nem megy ki egy Real-játékos sem a Madrid Openre, ugyanis a balncók Barcelonában, az Espanyol otthonában vendégeskednek majd.

A hölgyek versenyében Serena Williams, Marija Sarapova, Sara Errani és Ana Ivanovic alkotja az elődöntő mezőnyét. Egyedül a címvédő amerikainak kellett három szettet játszania.

Eredmények – Madrid Open

férfiak (4,3 millió euró összdíjazás), negyeddöntő:
Andújar (spanyol)-Nisikori (japán, 14.) 6-3, 7-5
Nadal (spanyol, 5.)-Ferrer (spanyol, 4.) 4-6, 7-6 (7-3), 6-0

nők (4 millió euró összdíjazás), negyeddöntő:
Ivanovic (szerb, 16.)-Kerber (német, 6.) 6-3, 6-1 
Errani (olasz, 7.)-Makarova (orosz) 6-4, 6-3            
S. Williams (amerikai, 1.)-Medina Garrigues (spanyol) 6-3, 0-6, 7-5
Sarapova (orosz, 2.)-Kanepi (észt) 6-2, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik