Sport

Babos győztesen búcsúzott 19. életévétől

babos tímea (babos tímea, )
babos tímea (babos tímea, )

A magyar teniszező az elődöntőbe jutott Dél-Afrikában. 20. születésnapján a fináléba kerülésért játszik majd.

Az első szettet ugyan elveszítette, de utána már simán fordított Samantha Murray ellen Babos Tímea és bejutott az elődöntőbe a Soweto Openen. A 19 éves, első helyen kiemelt magyar játékos 1 óra 55 perc alatt győzött, a legjobb négy között pedig a szerb Teodora Mircic lesz az ellenfele.


Fotó: MTI/EPA

„A mai meccs is érdekes fordulatokat hozott. Az első szettben nagyon nehezen tudtam az ellenfél szervajat kezelni, és így a saját adogatásomon nagyobb nyomás volt. Épp emiatt a nyomás miatt kicsit defenzívebb voltam. Miután elment az első szett, megnyugodtam azt hiszem és elkezdtem a támadóteniszem játszani. Teljesen megfordult a meccs, a döntő szettben egy ki nem kényszerített hibát ütöttem, és volt egy 14-0-ás megnyert labdamenet sorozatom. Boldog vagyok, hogy az utolsó 19 évesen játszott meccsem sikerrel vettem, remélem a holnapi szülinapos meccsem is hasonló lesz…” – mondta a meccset követően Babos.

Eredmény – ITF-torna, Dél-Afrika, negyeddöntő

Babos Tímea (1.)-Samantha Murray (brit, 7.) 5-7, 6-3, 6-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik