Sport

Nyolc év után döntőzött újra a kardcsapat

Ezüstérmet nyert a magyar női kardválogatott a chicagói Világkupa-versenyen.

Nyolc év elteltével vívott Vk-viadalon döntőt a női kardcsapat. A Benkó Réka, Márton Anna, Varga Dóra, Várhelyi Anna összeállítású együttes többek között a világranglistát vezető ukránokat legyőzve jutott el a döntőig.

A 18 válogatottat felvonultató mezőnyben a magyarok előbb 45-41-re verték a németeket, majd a negyeddöntőben kiélezett küzdelemben 45-44-re az idén már három Vk-fordulón győztes ukránokat, az elődöntőben pedig hasonlóan izgalmas összecsapáson 45-44-re az olaszokat. A fináléban az amerikaiakkal kellett megvívni, s a hazaiak 45-38-ra győztek.

Ugyancsak Chicagóban a férfi kardcsapat – Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállításban – a hetedik helyen végzett 25 válogatott között úgy, hogy az olimpiai bajnok Szilágyinak a románok elleni negyeddöntőben, 39-41-es állásnál egy együttes találatnál megsérült a könyöke, így a helyosztókon már nem lépett pástra. A magyarok az első összecsapásukon 45-35-re legyőzték az amerikaiakat, aztán a nyolc között 45-39-re kikaptak a románoktól, majd 45-41-re a németektől is, végül pedig 45-43-ra verték a franciákat.

A szombaton véget ért egyéni versenyekben a magyarok közül az ezüstérmet szerző Szilágyi szerepelt a legjobban.

Párizsban is született egy érem: a francia fővárosban a harmadik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik