Sport

Görbiczék még nem tartanak sehol

Görbicz Anita (görbicz anita, )
Görbicz Anita (görbicz anita, )

Fantasztikus mérkőzésen nyert a Győr a Larvik otthonában a női kézilabda BL-döntőjének első meccsén. Ambros Martin szerint csapatának még javulnia kell.

A győri hölgyek jó előjelekkel vágtak neki a finálénak, hiszen a norvégokkal már találkoztak kétszer a középdöntős szakaszban, és mindkét meccsen nyerni tudtak Görbiczék. Persze tudjuk, hogy azokat a meccseket nem lehet összehasonlítani a döntővel, de ha másra nem, önbizalom-növelésre jó volt a tudat, hogy idén nem tudott még nyerni a Larvik.

A találkozón egyébként hol egyik, hol másik csapat uralta a játékot, de a hajrá az ETO-nak jött ki jobban, így végül három találattal nyertek Görbiczék.


Fotó: MTI

Ambros Martin a sok hiba miatt nem volt teljesen elégedett a látottakkal, de persze örül a sikernek.

“Még nem tartunk sehol, még előttünk áll a visszavágó, szóval nem szabad örvendezni, hátradőlni, megnyugodni. Ugyanúgy koncentrálnunk kell, mint eddig, illetve még jobban. A védekezésünk rendben volt, de támadásban többször is fegyelmezetlenné váltunk, és ez nem fér bele. Ha egy kicsit is visszaveszünk, ez a Larvik egyszerűen kinyír minket, ahogyan azt meg is mutatta pár hete a Ljubljana ellen, úgyhogy ezen a téren még javulnunk kell. De ezen dolgozunk mostantól.”

“Olyan mérkőzés volt, amilyennek egy kupadöntőnek lennie kell: nehéz, hajtós, kőkemény. Óriásit küzdöttünk, megint megmutattuk, hogy mennyire tudunk harcolni, és ez győzelmet ért. Ma este még ennek örülünk, de aztán csak a következőre figyelünk” – ezek már Eduarda Amorim, a Győr átlövőjének szavai.

A norvégok érthető módon csalódottan vették tudomásul, hogy a május 11-i visszavágón három gólt kell ledolgozniuk.

“A Győr nagyon okosan kézilabdázott. Türelmesen játszott, és végigvitték a támadásaikat. Mi ellenben sokszor az ellenkezőjét tettük, s így nem lesz könnyű elérni a célunkat” – nyilatkozta Cecile Leganger, a Larvik kapusa, aki bámulatos védéseket mutatott be a meccsen.

A visszavágót egyébként majd Veszprémben rendezik, tehát a Győr ha nem is hazai pályán, de legalább itthon ünnepelhet BL-győzelmet, feltéve ha javítanak játékukon, és ismét nyerni tudnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik