Immár második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Balatonman Triatlon Fesztivált. A klasszikus táv 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást jelent.
Balzsay Károly is részt vesz, fél ironmant teljesít. Profi országúti kerékpárját annyira megkedvelte, hogy a kipróbáláskor azonnal letekert vele 25 kilométert, elmondása szerint abba sem akarta hagyni a biciklizést.
Balzsay Károly már túl van első félmaratonján. Április 14-én, szintén Balatonfüreden teljesítette a távot a Maratonman-sorozat első állomásán. „Ugyan korábban az edzőtáborokban, vagy egy-egy profi meccsre készülve már futottam ennyit egyszerre, de hivatalosan ez volt az első félmaratonom” – mondta a sportember a befutónál. Elárulta azt is, hogy végig óriási volt a hangulat, és hogy kellemes tempóban, mosolyogva futott. Nagyon fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket, mert kedvet hoznak a sportoláshoz.
Prémium kategóriás versenysorozatról van szó, így mindenből a legjobbat szeretnék nyújtani a sportolni vágyóknak. „Profi versenyre számíthatnak a résztvevők, festői környezetben. Ezen kívül széleskörű sportszakmai expo és szabadidős, családi programok várnak mindenkire” – mondja Zelcsényi Miklós főszervező.
Az is a célok között szerepel, hogy az emberek megtapasztalják: a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja. Megfelelő felkészüléssel bárki lehet Ironman, de nem is a táv a fontos igazán a főszervező szerint, hiszen mindenki fantasztikus élményeket élhet át, függetlenül attól, hogy mennyit teljesített.
A triatlon fesztivál egyik csúcspontja a „Fáklyás Futam” elnevezésű verseny lesz. Sötétedés után a nevezők itt egy fáklyákkal kivilágított pályán futhatnak együtt az ország legjobb ironman versenyzőivel.