Sport

Sousának is tetszett

Volt mestere előtt nyert az MTK ellen a Videoton FC az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

Paulo Sousa megérkezett. A Vidit másfél évig irányító portugál szakember rövid magyarországi látogatást tett, és természetesen megnézte egykori csapata soros bajnoki mérkőzését. Az már külön pikantériát adott a meccsnek, hogy a tabella második, és harmadik helyén álló együttesek csaptak össze a Sóstói-stadionban. Sousa alaposan meglepődhetett, hiszen a piros-kékek már a találkozó kezdetén előnyhöz jutottak, és ezt az első játékrészben akár tovább növelhették volna. Az MTK-nak is volt ugyan néhány lehetősége, ám a vendégek hadilábon álltak a szerencsével. A fehérváriak elszalasztott helyzetek sorozata után a végjátékban biztosították be győzelmüket, amellyel megszilárdították pozíciójukat a képzeletbeli dobogó második fokán.

PERCRŐL-PERCRE:

5. perc: Nikolics húzott el a baloldalon, bevitte a labdát a 16-oson belülre, középre adását Kálnoki Kis elvétette, és az érkező Nikola Mitrovics, pedig 8 méterről a bal felső sarokba bombázott. 1-0

6. perc: Rögtön a középkezdés után Vadnaihoz került a labda, aki az ötös jobb sarka elől nem sokkal a túlsó alsó mellé lőtt egy jobb oldali beadást.

13. perc: Brachit szerelte Ladányi, majd Balajtihoz továbbított, aki a 16-osról vette célba a bal alsó sarkot, de Bozsovics szögletre ütötte a labdát.

31. perc: Brachi remekül játszott be egy labdát Kovácsnak, aki betört a tizenhatoson belülre, 9 méterről lőtt, de Groppioni védett.

35. perc: Paraiba keveredett be a 16-oson belülre, több védőt is hintába ültetett, ám a befejezéssel adós maradt, 12 méterről a bal sarok mellé lőtt.

37. perc: Gyurcsó bal oldali beívelésénél Kálnoki Kis lemaradt Nikolicsról, de a támadó az ötösről a léc fölé fejelt.

40. perc: Hídvégi lőtt balról, 22 méterről, a labda megpattant Caneirán, és Bozsovics dermedten nézte, ahogy centiméterekkel elkerülte a bal alsó sarkot.

57. perc: Kanta J. passzolt a kaputól 23 méterre középen álló Vadnaihoz, aki ballal a bal alsó sarok mellé bombázott.

71. perc: Vítor Gomes Kanta és Vukmir közül Nikolicshoz passzot, a támadó a kapuval szemben, 11 méterről lőtt, a balról érkező Kálnoki Kis blokkolta a kapu felé tartó labdát.

83. perc: Mitrovics indította Nikolicsot, aki jobbról jobbal lő tiszta ziccerben, bele a jól kimozduló Groppioniba.

84. perc: Nikolics Nemanja egy középről érkező Tóth Balázs passzal faképnél hagyott két védőt, majd jobbról, 13 méterről a bal sarokba lő. 2 –0

86. perc: Kanta J. szabadrúgásból, 23 méterről a bal oldali kapufát találta telibe.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – MTK Budapest 2-0 (1-0)

Székesfehérvár, 3221 néző

Vezette: Bognár T. (Kispál. Varga Zs.)

Videoton FC: M. Bozsovics – Brachi, Caneira, P. Vinicius, Szolnoki – Vítor Gomes, Mitrovics – Paraiba (Álvarez, 60), Kovács I. (Tóth B., 70), Gyurcsó (Stopira, 87.)– Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes

MTK: Groppioni – Wolfe, Kálnoki Kis, Vukmir, Hidvégi – Zsidai, Vadnai – Vass P. (Tischler, 72.), Kanta J. Ladányi (Pölöskei Zs., 68.) – Balajti (Bese, 55.). Vezetőedző: Garami József

Gólszerző: Mitrovics, Nikolics N.

Edzőszemmel:

–  Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, akár nagyobb arányban is győzhettünk volna. Szerencsére rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, sokszor kerülünk az ellenfél kapujának közelébe, jó lenne, ha több gólt tudnánk szerezni. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy nem egy harmadosztályú csapat ellen alakítottunk ki ennyi helyzetet, hanem egy olyan együttes ellen, amelyiknek a találkozó előtt ugyanannyi pontja volt, mint nekünk. –José Gomes a Videoton FC vezetőedzője

–  Jó mérkőzést játszottunk. Végig nagy volt az iram, mindkét kapu előtt voltak helyzetek, a Vidi valamivel több lehetőséget alakított ki. Jól küzdöttünk. A végén nagyon kitámadtunk, sajnos ekkor jött a második fehérvári gól. Voltak a meccsnek olyan momentumai, ami számunkra jó volt. Összességében a döntetlen elérhető közelségben volt, de a Videoton nem érdemtelenül nyerte meg a meccset. – Garami József az MTK Budapest vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik