Sport

A kéziseknél nem lesz német BL-döntő

Kiel (kiel, )
Kiel (kiel, )

Bécsben kisorsolták a férfikézilabda Bajnokok Ligája elődöntőinek párosításait.

A Veszprémet a legjobb nyolc között búcsúztató, címvédő THW Kiel a szintén német HSV Hamburggal, míg a spanyol Barcelona a nyolcaddöntőben a Szegeddel szemben diadalmaskodott lengyel Kielcével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének elődöntőjében.

Az európai szövetség honlapjának – a csütörtöki bécsi sorsolást követő – beszámolójában az olvasható, hogy az első mérkőzést június 1-én 15.15 órától, míg a másodikat 18.00 órától rendezik meg, a helyosztókra másnap ugyanezekben az időpontokban kerül sor.

A négy résztvevő csapat közül egyedül a lengyel bajnok lesz újonc a Final Fourban, a címvédő Kiel mellett a Barcelona 2011-ben megnyerte a sorozatot, míg a Hamburg szintén 2011-ben bronzérmes volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik