Sport

„Közepes kaktusz” a magyar sport legendája

klampár tibor (klampár tibor, jónyer istván)
klampár tibor (klampár tibor, jónyer istván)

Klampár Tibor 60 éves. Köszöntötték.


Fotó: MTI

A magyar pingpong klasszisa 15 évesen már felnőtt magyar asztalitenisz-bajnoki címet szerzett, 1971-ben Jónyer Istvánnal párosban, majd 1979-ben csapatban, Kína legyőzésével világbajnok lett.

Háromszoros Európa-bajnok, négyszeres vb-ezüstérmes, 22-szeres magyar bajnok. A szöuli olimpián 35 évesen lett negyedik.

„Két világbajnoki aranyat nyertünk együtt, sajnos csak kettőt, pedig ötöt kellett volna” – mondta Jónyer István, a társ a magyar szövetség szűk körű fogadásán. Szavaira az ünnepelt csak helyeselt.

Az új szövetségi vezetés nevében, Nátrán Roland elnök megbízásából Lakatos Gyula a következő szavakkal köszöntötte Klampár Tibort:

„Remélem, a jövőben jobban megbecsülünk majd benneteket, mint az az utóbbi időszakban történt.”

Klampár erre reagálva úgy fogalmazott: bízik benne, hogy most pozíciót kap a szövetségben, mert az élete végét itt akarja leélni.

Videó Klampár-iskola:

Ezt követően a szövetség nevében Jónyer egy ezüsttálat adott át az ünnepeltnek, „Sok szeretettel Klampár Tibornak 60. születésnapja alkalmából” felirattal. Az ajándék láttán Klampár kissé keserűen megjegyezte: “Hatvan év kellett ahhoz, hogy megtanulják helyesen leírni a nevemet. Őrzök olyan szövetségi ajándékot, amelyen hosszú ó-val szerepel a keresztnevem.”

„Tele vagyok tüskékkel, közepes kaktusz vagyok. Az egyik nagy tüske, hogy nem sikerült olimpiai érmet nyernem. A másik pedig az, hogy itt szerettem volna dolgozni a pingpongban, ifiknél, felnőtteknél, bárhol. Úgy érzem, tudtam volna, és ma is tudnék segíteni” – fogalmazott.

Klampár Tibor elmondta még, hogy köszönettel tartozik a celldömölkieknek, különösen a polgármesternek, hogy mellé álltak, jelenleg ugyanis az extraligás csapat vezetőedzője.

„Nagyon jó játékosaink vannak, ha minden komoly asztaliteniszezőnk itthon játszana, igazi jó bajnokságunk lenne” – mondta.

Klampár Tibor életpályája

Születési hely és idő: Budapest, 1953. április 30.

Klubjai: Vörös Meteor (1961), Postás SE (1961–1976), Budapesti Spartacus (1976–1985), Langenlois (osztrák, 1985–1988), Wolkersdorf (osztrák, 1988–1998), Postás SE (1998–1999), Lavamund (osztrák, 1999–2002), Békési TE (2002–2009), Szécsény (2009–2011).

Kiemelkedő eredményei:

olimpiai 4. egyesben – 1988, Szöul
kétszeres világbajnok – 1971, Nagoja, férfi páros Jónyer Istvánnal; 1979, Phenjan, csapat
háromszoros vb-ezüstérmes, egyszeres vb-bronzérmes
háromszoros Európa-bajnok – 1974, Újvidék, férfi páros Jónyer Istvánnal; 1978, Duisburg, csapat; 1982, Budapest, csapat
kétszeres Eb-ezüstérmes, háromszoros Eb-bronzérmes
Európa Top 12-győztes – 1981, Miskolc
több mint harmincszoros magyar bajnok
kilencszer az év magyar asztaliteniszezője – 1969, 1970, 1971, 1976, 1979, 1980, 1981, 1983, 1988.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik