Sport

Szikora távozik – hivatalos

Eddig csupán a hírekben hallottunk arról, hogy a Fehérvár KC hálóőre a bajnoki ezüstérmes Ferencváros játékosa lehet nyártól, de a Fradi most ezt hivatalosan is bejelentette.

Szikora Melinda Kiskunhalasról érkezett Fehérvárra 2009-ben, összesen 143 alkalommal állt magyar bajnoki, és kupamérkőzésen a Fehérép-Alcoa, majd később az Alcoa FKC, és utoljára a Fehérvár KC kapujában.

Április közepén röppent fel először a hír távozásáról, egy hármas „csere-ügylet” kapcsán. E szerint a Siófok-Galérius Fürdő 25 esztendős válogatott hálóőre, Kiss Éva a nyártól a Fehérvár KC-t erősíti majd. Kiss Éva megárvult helyét az FKC volt kapusával, a Ferencvárostól érkező Pastrovics Melindával pótolná a Balaton-parti együttes. A hármas kapuscsere köre, pedig Szikora Melinda személyével válik teljessé, ugyanis a fehérváriak hálóőrét intenzíven hívta a Fradi, míg Kiss Éva leigazolásának lebegtetése azt jelentette, hogy a válogatott keretnél is szóba kerülő Szikora el is fogadta a zöld-fehérek szerződésajánlatát.

Az átigazolás hétfőn vált hivatalossá, a Ferencváros sajtótájékoztatón jelentette be Szikora érkezését, aki rögtön nyilatkozott is a zöld-fehér klub hivatalos honlapján. „Mindenképp előrelépésnek tartom, hogy ideigazoltam. Nagy megtiszteltetés, hogy megkeresett a Bajnokok Ligájában is szereplő Ferencváros. Nagy ambíciókkal érkezem. Remélem, hogy minél többet fejlődök majd a következő időszakban.”

Szikora utolsó mérkőzését fehérvári színekben május 8.-án a Kiskunhalas NKSE ellen játssza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik