Sport

Michelisz a szlovákiai dobogón!

Michelisz Norbert (michelisz norbert, )
Michelisz Norbert (michelisz norbert, )

Michelisz Norbert a harmadik helyen hozta be a Hondát a túraautó-világbajnokság szlovákiai állomásán.

Már a szombati időmérő után megpendítettük, hogy a jelek szerint minden klappol Michelisz Norbert Hondájával, a magyar versenyző ugyanis a harmadik lett az időmérőn, sőt, a vasárnapi bemelegítésnél ő teljesített a legjobban.

A Slovakira Ringen rendezett vasárnapi első futamon a harmadik rajtkockából indulhatott el, a Zengő Motorsport versenyzője pedig nem is adta senkinek ezt a pozíciót, dobogós helyen végzett. Ez volt pályafutása hetedik olyan versenye, amelyen az első háromban zárt.

Az első futamot az olasz Gabriele Tarquini nyerte meg, a második pedig a portugál Tiago Monteiro lett. A Honda kisajátította az első három helyet, az összetettben vezető Yvan Müller ért oda a negyedik pozícióba.

A második futamon honfitársunk beragadt a rajtnál, majd az utolsó körben kiment a boxba, így végül a 21. helyen zárt.

“Nagyon taktikus verseny volt, sajnos a valós tempónkat nem tudtam megmutatni, mert beragadtam Monteiro mögé. Sikerült megtartani a harmadik helyet, nagyon elégedett vagyok. A második futam izgalmas volt, volt egy kis műszaki hibám, de alapvetően elégedettek lehetünk a dobogós helyezés miatt. Kicsit sem csüggedünk, mert jön számunkra az év legnagyobb versenye a Hungaroringen. Szeretném megköszönni a sok-sok kilátogató nézőnek a szurkolást. Remélem, találkozunk jövő héten a Hungaroringen is” – mondta Michelisz a versenynap végén.

A sorozat következő futamát a jövő hétvégén rendezik meg a Hungaroringen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik