Sport

Megizzadt a győzelemért, de ötödik az FKC

Káldor András
Káldor András

2013. 04. 28. 22:07

Rettentően nehéz csatában nyert a megyei rangadón a Fehérvár KC a Dunaújvárosi Kohász ellen, és így már biztosan az ötödik helyen zár a bajnokságban.

Korábban a témában:

Nem úgy tűnt a találkozó első negyedórájában, hogy izgulnia kell a hazai együttesnek a végeredmény miatt, ugyanis repülőrajtot vettek a Jensen-tanítványok, és percek alatt tetemes előnyt kovácsoltak. Mátéfi Eszter korai időkérésével helyre tette csapatát, és fokozatosan dolgozta le hátrányát a Kohász, bár a szünetre még mindig magabiztos volt a fehérvári előny. A pihenő után azonban szárnyalt Gera Szimonetta és az idényt még az FKC-ban kezdő Rádl Timea vezetésével a vendégcsapat, és nemcsak kiegyenlítettek, hanem a vezetést is átvették. A Fehérvár kínkeservesen tudott fordítani Tilinger Tamara remek egyéni teljesítményének köszönhetően, bár ahhoz, hogy a két pont a koronázó városban maradjon kellett a végén Takács Dusmáta fegyelmezetlensége is, aki miatt négy percig hátrányban játszott az Újváros. Ezt már nem bírták el…

Az FKC győzelmével magabiztosan vezeti az 5.-8. helyért folytatott rájátszás tabelláját, és ezzel a sikerrel a záró forduló előtt már bebiztosította az 5. helyét.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár KC – Dunaújvárosi Kohász KA 32-29 (18-14)

Székesfehérvár, 500 néző

Vezette: Bonifert, Oláh V.

Fehérvár KC: Szikora – Azari 3, Emberovics 2, Tilinger 13 (1), Horváth B. 2, Triscsuk 5 (2), Vaszari 2. Cs: Siti E. 5, Becséri, Zsigmond V. Edző: Pal Oldrup Jensen

Dunaújvárosi Kohász KA: Pisák – Bognár-Bódi 4 (2), Sánta 1, Takács F. 2, Takács D. 2, Ferling 6 (1), Berta1. Cs: Csapó, Török (Kapusok), Gáspár, Gera 6, Rádl 5, Kővári 2, Grosch, Kemény. Cs: Edző: Mátéfi Eszter

Az eredmény alakulása: 6. p.: 6-2, 12. p.: 8-4, 18. p.: 11-6, 24. p.: 15-12, 28. p.:16-14, 34. p.: 20-19, 39. p.: 21-22, 44. p.: 24-25, 50. p.: 27-26, 57. p.: 30-28.

Kiállítások: 8 illetve 12 perc

Hétméteresek: 4/4 illetve 3/3

Edzőszemmel:

– Nagy értéke van a győzelmünknek, büszkék lehetünk rá, de nem lett volna szabad a második félidőben lehetőséget adnunk az ellenfélnek. – Pal Oldrup Jensen a Fehérvár KC edzője

– Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de kicsit támogatták a hazai csapatot abban, hogy megnyerjék a találkozót. – Mátéfi Eszter a Dunaújvárosi Kohász KA edzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.