Sport

Áder János kiment a Veszprém edzésére

áder jános mkb veszprém (áder jános, mkb veszprém, )
áder jános mkb veszprém (áder jános, mkb veszprém, )

A köztársasági elnök lepacsizott Nagy Laciékkal.

Az államfő először megkoszorúzta a csapat meggyilkolt játékosának, Marian Cozmának emlékművét, majd végignézte a Kiel elleni Bl-elődöntő visszavágójára készülő csapat edzését.

Sőt, dobott két hétméterest is – Fazekas Nándornak és Mirko Alilovicnak is betalált -, majd ajándékba kapott egy mezt.

“Óriási a tét, s azért jöttem, hogy ne csak a veszprémiek buzdítását hozzam el, hanem mindenkiét az országból, aki ma odafigyel a kézilabdára, legyen az női, vagy férfi, hiszen az ETO már ott van a döntőben, a Veszprémnek pedig minden esélye megvan rá, hogy bekerüljön” – jelentette ki Áder János a játékosokkal folytatott beszélgetés után. Elárulta: nemcsak szereti a kézilabdát, de gimnazista korában játszotta is, mégpedig a győri ETO-ban.

Hozzátette: ha szorítanak neki helyet, akkor szombaton a fiával a helyszínen tekinti meg a német Kiel elleni összecsapást. Az elnököt Kálomista Gábor, az MKB Veszprém társelnöke vezette körbe a csarnokban, ő rendezte a Marian Cozmáról készült emlékfilmet, a Szíven szúrt ország című alkotást.

“Remélem, hogy jelenlétem nem hozza zavarba a csapatot, hanem azt érzik, hogy fontos ez a mérkőzés. De biztos vagyok benne, hogy az ittlétem nélkül is beleadnak – ahogy mondják – apait, anyait és erőn felül fognak teljesíteni” – jegyezte meg az államfő.

A Veszprém a rivális otthonában rendezett első felvonáson 32-31-re kapott ki, a visszavágó szombaton16 órakor kezdődik, telt ház, ötezer néző előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik