Sport

Csernoviczki bearanyozta az Eb első napját

Csernoviczki Éva (Csernoviczki Éva)
Csernoviczki Éva (Csernoviczki Éva)

Csernoviczki Éva bejutott a 48 kilogramosok döntőjébe a budapest cselgáncs Európa-bajnokságon: a fináléban könnyedén verte belga ellenfelét.

A nap egyetlen elődöntőbe jutott magyar versenyzője, Csernoviczki Éva kezdte meg a küzdelmeket a délutáni programban. Az olimpiai bronzérmes cselgáncsozó a török Ebru Sahinnal került szembe, és na nem is könnyen, de nyert.

Fotó: MTI

Az első percben jól fogta be a törököt a magyar versenyző, Sahin viszont jól védekezett, így állásból folytatták a felek. A következő percekben Csernoviczki volt a passzívabb, de jól védekezett, míg a török hölgy próbálkozott, amennyire tudott. Féltávnál megintették, de a cselgáncs szabályváltozásai miatt ez igazából keveset jelent. Az utolsó perchez közeledve még egyik cselgáncsozó sem hajtott végre értékelhető akciót, majd Csernovicski rákapcsolt, és az utolsó pillanatokban egy jukót érő csípődobást mutatott be, vagyis döntőbe került.

A fináléban a belga Charline Van Snick várt rá, aki Londonban az elődöntőbe jutásért legyőzte őt. Most Csernoviczki nagyon nagy elánnal kezdett, de a belga sem tétovázott. Két perc elteltével jobb helyzetben volt a magyar judós, nagyon megdolgozta Van Snicket, így megintették ellenfelét. Csernoviczki lábdobással levitte a földre Van Snicket, amiért vazaarit kapott. Az utolsó percre elfogyott az erejével a belga – tegyük hozzá megintették még kétszer a magyar versenyzőt is -, de ez már nem számított, megnyerte a döntőt Csernoviczki Éva! Aranyszínű az első érmünk az Európa-bajnokságon!

Marosnak nem jött össze a bronzmeccs
Fotó: MTI

Az 52 kilós Maros Barbara a világranglista vezetője, Majlinda Kelmendi ellen állt tatamira. A magyar dzsúdóst egy perc elteltével megintették, majd féltávnál másodszor is figyelmeztették, az idő így Marost sürgette. Nem sokkal a mérkőzés vége előtt a vezetőbíró leléptette a magyar sportolót, mivel lábra támadott, így számára véget ért az Eb.

Fotó: MTI

Zámbori Bence a portugál Sergiu Oleinicet kapta a vigaszágon. A magyar cselgáncsozó remekül kezdett, harcos volt, így kétszer intették meg ellenfelét. Ekkor sem állt le Zámbori, ment előre, ennek gyümölcse pedig egy jukó lett. Az utolsó percekben viszont viszavett, ezért intést kapott, a portugál pedig menekült volna a vesztett helyzetből. Ezt használta ki a magyar dzsúdós, remekül kontrázott, így ippont érően hátra fektette Oleinicet, vagyis a bronzért küzdhet.

Az éremmeccsen egy nagyon kellemetlen ellenfelet, a francia David Larose-t kapta. Az összecsapás csak 29 másodpercig tartott, hiszen egy összekapaszkodás után Larose kiemelte Zámborit, és földre vitte, vagyis iponnal azonnal megnyerte a bronzérmet. A magyar cselgáncsozó így az 5. helyen végzett.

Fotó: MTI

Az olimpiai ötödik Karakas Hedvig szerb cselgáncsozót kapott a vigaszág döntőjében. Háromszor találkoztak eddig, mindhárom meccset Karakas nyerte, így jó előjelekkel vágott neki az összecsapásnak. Jovana Rogicot a meccs elején megintették, majd féltávnál kétszer is figyelmezették. Lerántásért Karakas is kapott egy intést, de ennek ellenére az utolsó másodpercekben egy leszorítással, ipponnal ment tovább.

Az orosz Irina Zabludina volt Karakas ellenfele az utolsó mérkőzésen. Mindketten fáradtan vágtak neki a küzdelemnek, egyikük sem tudott igazán dominálni, három perc elteltével mégis megintették az oroszt. Zabludina azonban elkapta Karakas kezét, és karfeszítéssel, ipponnal megnyerte a bronzot.

Az első versenynapon így a magyar cselgáncsozók egy aranyérmet, két ötödik és egy hetedik helyet szereztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik