Sport

Még az amerikai kormány is beperelte Armstrongot

Az egykori ikon szerint képmutató az igazságügyi minisztérium lépése.

Korábban a témában:

Az amerikai igazságügyi minisztérium kártérítési keresetet nyújtott be a doppingolás miatt szinte minden korábbi eredményétől megfosztott országúti kerékpáros, Lance Armstrong és csapata ellen, mert szerinte megsértették a US Postallal kötött szerződésüket, és jogtalanul jutottak a támogatáshoz.

Az országos posta Armstrongot és csapatát a versenyző hét Tour de France-győzelme alkalmával hatszor főszponzorként támogatta. Ez idő alatt 40 millió dollárt fizetett azért, hogy az istálló névadó szponzora legyen. A sportoló összesen 17 milliót kapott a vállalattól 1998 és 2004 között.

A minisztérium Armstrong mellett Johan Bruyneel csapatvezetőt és a csapatot működtető társaságot is beperelte. Ügyvédje szerint Armstrong a minisztérium lépését képmutatónak nevezte.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) tavaly augusztusban életre szóló eltiltással sújtotta Armstrongot, aki idén januárban az Oprah Winfreynek adott tévéinterjújában elismerte, hogy éveken át doppingolt. A sportolót tavaly Tour-diadalai mellett többek között olimpiai bronzérmétől is megfosztották.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

--FILE--A customer tries out a Huawei mate 20 pro smartphone on display at a Huawei store in Shanghai, China, 22 February 2019.

Chinese tech giant Huawei Technologies Co has said that it expects to win 5G network contracts in Germany, which would mark the latest vote of confidence from foreign telecom carriers despite security allegations the company faces in some overseas markets. Huawei is expected to deliver components needed for building 5G networks to major telecom carriers operating in Germany, namely Deutsche Telekom, Vodafone and Telefonica, said Vincent Pang, president of Huawei Western Europe, in an interview with German newspaper Rheinische Post.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.