Sport

A Szolnok, az Eger és a Vasas is elődöntős

Milan Aleksic (milan aleksic, )
Milan Aleksic (milan aleksic, )

Kialakult az elődöntők mezőnye a férfivízilabda ob I.-ben.

A Szentest kétszer legyőző Szeged után másodikként a Szolnok jutott a legjobb négy közé a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában, miután másodszor is vereséget mért a Debrecen együttesére. Később az Eger és a Vasas is biztosította helyét a legjobb négy között.

A debreceni uszodában a bajnoki alapszakaszban ötödik helyezett hazaiak azzal a céllal szálltak vízbe szerda este, hogy visszavágjanak a negyedikként végzett Szolnoknak a negyeddöntős rájátszás idegenbeli első meccsén elszenvedett 12-6-os vereségért.

A két győzelemig tartó párharc visszavágóján is a Tisza-partiak kezdtek jobban: a délszláv légiós Milan Aleksic akciógóljával megszerezték a vezetést, s ugyanő duplázta meg az előnyt (0-2). Csak 0-3 után, a második negyed közepén talált be először a hazai csapat (1-3), a nagyszünetre pedig maradt a kétgólos vendégvezetés (2-4).

A harmadik nyolc percben aztán gyakorlatilag eldőlt a meccs, mivel a Szolnok kétszer egymás után is eredményes volt (2-6), majd a játékrész lezárásaként Pásztor Mátyás zúdította a hálóba a labdát, 3-7-re alakítva az állást.

A befejező negyedben még a vendéglátók világbajnoka, s olimpiai ezüstérmese, Alex Giorgetti közelebb zárkóztatta csapatát (4-7), a triplázó Aleksic góljával azonban megpecsételődött a hajdúsági alakulat sorsa. Nyert, ezzel a legjobb négy közé lépett a Szolnok, a Debrecen az 5-8. helyért folytatja.

A playoff lebonyolítási rendje szerint az egyik elődöntős párban a Szeged a Szolnokkal küzd meg a döntőbe jutásért. A másik ágon az Eger a Vasassal kerül szembe. Az elődöntőben is két győzelem szükséges a párharc megnyeréséhez.

Eredmények – férfivízilabda ob I.

negyeddöntő, 2. mérkőzés:

Debreceni VSE – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 4-8 (0-2, 2-2, 1-3, 1-1)
a legjobb góldobók: Windisch 2, illetve Aleksic 3

Elődöntőbe jutott kettős győzelemmel a Szolnok.

BVSC-Zugló – ZF-Eger 8-13 (1-4, 2-2, 2-4, 3-3)
legjobb góldobók: Létay 4, illetve Bundschuh, Varga Zs., Biros, Lőrincz 2-2

Elődöntőbe jutott kettős győzelemmel az Eger.

Groupama-Honvéd – TEVA-Vasas 7-9 (2-2, 3-1, 0-2, 2-4)
legjobb góldobók: Fülöp 2, illetve Vámos 4

Elődöntőbe jutott kettős győzelemmel a Vasas.

a 9-14. helyért:

PVSK-Fűszért – EKF-EgerFood-Imola, Pécs-Abay 13-12 (1-3, 3-2, 3-1, 3-4, 0-2, 2-0, 1-0) – büntetőkkel: 5-4
legjobb góldobók: Ágner 6, illetve Zalánki 4

Kaposvári VK-OSC 9-10 (2-3, 1-2, 5-2, 1-3)
legjobb góldobók: Hoppál 3, illetve Simon, Korényi 3-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik