Csernoviczki Éva azt reméli, hogy a hazai pálya újabb sikert hoz számára, és folytathatja menetelését, hiszen az elmúlt öt esztendőben minden EB-ről éremmel tért haza.
Fotó: AFP
A verseny előtti utolsó napokon általában mivel álmodik? – kérdeztük az olimpiai bronzérmes cselgáncsozótól.
Az étkezéssel. Nem vicc. Verseny előtt ugyanis minimálisra csökkentjük az étkezést és a folyadékbevitelt is. Álmomban úgy állok a mérlegre, hogy előtte teleettem magam. Reggel, amikor felébredek, azon gondolkodom, hogy ezt csak álmodtam, vagy valóban megettem mindazt a sok ennivalót, amit magam előtt láttam… Olyankor nagyon örülök, hogy nem történt meg.
Úgy tudom, nem csak démonai vannak – mint az étel –, hanem babonái is. Melyik lábbal lép szőnyegre a versenyen?
Mindig a jobbal.
A ruházatára is figyel?
Hogyne! Négy éve ugyanaz a top és rövidnadrág van a judogi alatt. Eddig szerencsét hoztak.
Izgul a hazai terep miatt?
Igen, hiszen nagyon régen versenyeztem utoljára itthon. Biztos vagyok benne, hogy spannolni fog a magyar biztatás, jó lesz a hazai sportrajongók előtt megmérettetni magam. Szeretném, ha ismét dobogón állhatnék és érmet kapnék. Az, hogy milyen színű lesz az érem, tulajdonképpen majdnem mindegy is.
Azt mondta egyszer, hogy a dzsúdó az élete értelme.
Ezt a mai napig így gondolom. Úgy érzem, hogy erre a sportra születtem. És a dzsúdónak nem csak a sport része ragadott meg, hanem az az életfilozófia is, amit képvisel. A fegyelem, a kitartás, a tisztelet – ezek fontos dolgok.
Pedig annak idején nagyon ellenezték a választását a szülei.
Apukám, aki ma már az edzőm, nem értette, miért akarok verekedős lány lenni. Sokkal finomabb, nőiesebb sportot képzelt el nekem, mondjuk ritmikus sportgimnasztikát. De pechjére nem volt hova tennie, amikor edzésre indult, én pedig már óvodásként beleszerettem ebbe a sportba.
Fotó: MTI
Ez a szerelem pedig – ahogy Ön fogalmazott – számos lemondással is jár…
Egy-egy érem mögött valóban rengeteg lemondás, munka, sokszor fizikai szenvedéssel teli sérülés van. És az is igaz, hogy nem tudom átlagos lányként élni az életemet. Ám amint vége lesz az Európa Bajnokságnak, néhány hétig úgy élek majd, mint bármelyik fiatal lány: a barátnőkkel-barátokkal jövök-megyek, hiszen ennek a pihenésnek minden percét megérdemelten élvezni fogom.
Hogyan tűri a küzdelem közben elszenvedett fájdalmakat?
Az évek alatt hozzászokik az ember a fájdalomhoz, és az is igaz, hogy az élsport alapjában véve nem tesz jót az egészségnek. A sérülésekkel minden élsportoló megtanul együtt élni, és néhány napon belül, legfeljebb egy hét alatt rendbe is jön.
Magánéletéről mit szabad tudnunk? Az olimpia után állítólag az interneten kérte meg a kezét egy rajongója…
Semmit. Ezt szeretném megtartani magamnak. Ezeket a pletykákat amúgy én is olvastam, de megmondom őszintén, nem mentem utána a dolgoknak.
