Sport

Vb-bronzérmes a diákolimpiai leány fociválogatott

Nagy siker Bordeaux-ban.

Magyar lány futballcsapat még nem jutott ki a diákolimpiai bajnokok világtalálkozójára, eddig. A budapesti Szent-Györgyi Albert Gimnázium  lánycsapat most igen.

A lányok az elmúlt két évben megnyerték a labdarúgó diákolimpia országos sorozatát, így kiharcolták a lehetőséget, hogy képviseljék iskolájukat és hazánkat ezen a világbajnokságon, a franciaországi Bordeaux-ban.

A lányoknál 16 induló csapat volt a világ minden tájáról (Guatemalától Tajvanig), a csapatok mind az iskolájuk színeiben indultak. A magyar csapat három győzelemmel zárta a csoportköröket csoportelsőként. A negyeddöntőben azt a német csapatot ejtették ki nagy csatában, akik az elmúlt hat alkalommal mindig ott voltak a legjobb négy között és akik a címvédők voltak a tornán. Ők egyébiránt a Turbine Potsdam iskola U17-es lány csapata, akik jelenleg másodikak a német bajnokságban.

Az elődöntőben a mieink 1-0-s vereséget szenvedtek a finn csapattól, így vasárnap délelőtt a bronzéremért játszhattak a brazilok ellen. Ezt a mérkőzést végül büntetőpárbajjal meg is nyerték.

A lányok mindannyian a Ferencvárosi Női Labdarúgó Akadémia játékosai, edzőjük Dörnyei Balázs. A tornán részt vett még egy magyar fiúcsapat is Szombathelyről, ők két győzelemmel és három döntetlennel harmadikak lettek a csoportjukban.

A magyar csapat tagjai:

Csorbai Nikolett, Dani Csilla, Diószegi Fanni, Fenyvesi Evelin, Ferencz Katalin, Hely Annamária, Kaján Zsanett, Kiss Gabriella, Kocsán Petra, Krascsenics Csilla, Krascsenics Petra, Marsi Krisztina, Nagypál Fatime, Rapcsák Klaudia, Rozmis Gabriella, Vancsik Viktória, Viczai Katalin, Zoltán Bettina.

Csapatvezető: Ömböly Attila
Kísérő tanár és tolmács: Vlajkuné Arany Erzsébet

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik