Sport

Tóth János döntőbe jutott Marbellán

Egy magyar ott lesz a GSOP Live Marbella döntőjében, Tóth János a negyedik helyről vág neki a küzdelmeknek a 74 ezer eurós fődíjért.

Öt magyar várta az elődöntő napot a Grand Series of Poker Live Marbella főversenyén, négyen pénzzel távoztak, Tóth Jánosra viszont vár még egy feladat, ugyanis bejutott a fináléba, ahol esélye nyílt a 74 ezer eurós fődíjra – írja a Poker.hu.

62 játékos tért vissza a GSOP Live Marbella 1 100 eurós főversenyére, köztük öt magyarral. 54 főt fizettek, a mezőny a pénzbeérést, valamint a kilencfős finálé kialakulását vette célba.

Minden magyarnak sikerült elérni a fizetős helyeket, Bozóki Zoltán éppen az 54. lett, amivel 1 027 eurót nyert. Kürtösi Bálint a 41. helyet szerezte meg, 2 320 eurót, míg Hegedűs Emil a 29. helyet, 2 660 eurót nyerve.

Kevéssel maradt csak le a döntőről Fauszt József, ő a 12. helyen távozott, ami 4 750 eurót ért számára.

Ott lesz viszont az ötödik magyar a fináléban, Tóth János ugyanis a negyedik legtöbb zsetonnal beverekedte magát a legjobb kilenc közé, ahol ma délután megküzdhet a 74 ezer eurót érő első helyért.

A chipleader jelen pillanatban a svéd Andreas Johansson, őt követi honfitársa Kristian Johansson, majd a brit Matt Adam, és csak ezután jön Tóth.

A magyar zsugás élete legjobb eredményét érheti el, eddigi legnagyobb nyereménye még 2009-ből származik, amikor is hatodik lett a Budapest Poker Openen, amin négymillió forintot nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik