Sport

Sikerült az olajszőkítés – az Albáé a pályaelőny

kaldor-andras
kaldor-andras

2013. 04. 20. 21:53

Nagy küzdelem, már-már bajnoki döntőt idéző hangulatban izgalmas mérkőzésen kilenc ponttal győzte le az Alba Fehérvár a Szolnoki Olaj együttesét.

Korábban a témában:

Hat ponttal kellett nyernie az Alba Fehérvárnak a szolnokiak ellen a középszakaszban ahhoz, hogy a rájátszásban élvezhesse a pályaelőnyt. Ez lényegében ugye azt jelenti, hogy az alsóházi középszakasz második helyén végző csapat – vasárnap derül ki, hogy a Pécs, vagy a Sopron – lesz a kék-fehérek ellenfele az április 24.-én kezdődő play-offban.

Ennek szellemében, és a tétnek megfelelően rendkívül nagy küzdelmet hozott az első húsz perc, melyben a csapatok fej-fej mellett haladtak. Jobbára a fehérváriak jártak előrébb, a második negyedben Szabó Zsolt triplája (20–16), Bódi Ferenc hármasa (23–18), majd Ronald Moore (30–26) közép távoli találata után valamelyest megléptek, de a hőn áhított hatnál többel nem sikerült vezetniük, és a nagyszünetben mindössze egypontos volt az előnyük (33–32).

A fordulás után jobban kezdett az Olaj, csakhogy Rashad Bell duplájára és triplájára érkezett a fehérvári válasz. Aztán 57–55-ös szolnoki vezetés után zsinórban tíz fehérvári pont következett, és először a mérkőzés folyamán alakult olyan eredmény (63–57, majd 65–57) állt a táblán, amely már az Alba Fehérvár első helyét jelentette volna. A fehérváriak növelhették is volna a fórt, csakhogy néhány támadást elhibáztak, így Báder Márton pontjaival a Szolnok ismét a „határon” belül került (65–60). Majd Jarrod Jones és Damian Hollis, és ismét fordult a kocka. Az Olaj kapott még egy utolsó lehetőséget. Báder faragott a hátrányból, majd miután Brandon Wood csak egy büntetőt dobott be, Báder a vonalról is próbálkozhatott. Az elsőt bedobta (70–63), a másodikat szándékosan kihagyta, csakhogy a gyűrűről nem le-, hanem a palánk fölé, a pályán kívülre pattant a labda. Jöhetett a Fehérvár, és Hollis két bedobott büntetővel biztossá tette, hogy a vendéglátók olyan különbséggel nyerték meg a csatát, amellyel megszerezték a középszakasz első helyét.

Jegyzőkönyv:

Alba Fehérvár – Szolnoki Olaj KK 72-63 (17-16, 16-16, 22-21, 17-10)

Székesfehérvár, 2400 néző

Vezette: Vígh., Földházi, Hegedűs T.

Alba Fehérvár: Moore 11/3, Wood 9/6, Hollis 12/3, Szabó Zs. 6/3, Keller Á. 16. Cs: Jones 5, Bódi 6/6, Juhos 3/3, Supola 4. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Szolnok: Florence 8/3, Horváth Á. 4, Kalve 3/3, Bell 12/6, Báder 20, Cs: Simon 5/3, Fodor M., Sehovics 5, Szabó M. 6. Vezetőedző: Nenad Ascserics.

Az eredmény alakulása: 4. p.: 2–4. 6. p.: 10–7. 8. p.: 12–14. 12. p.: 20–16. 14. p.: 23–23. 17. p.: 25–24. 20. p.: 30–32. 23. p.: 37–42. 24. p.: 42–42. 29. p.: 51–53. 34. p.: 65–57. 38. p.: 65–60

Edzőszemmel:

–  Pont olyan volt ez a mérkőzés, mint amilyenre számítottunk. Az utolsó pillanatig kiélezett csata folyt, s szerintem azért tudtunk nyerni, mert a védekezésünket szinte végig ugyanazon a szinten tudtuk tartani. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

–  Jó volt a ritmusunk szinte az egész meccsen, de a hajrában több hibánk is akadt. Hatalmas gondjaink voltak azzal, hogy nem szedtük jól a labdákat a saját palánkunk alatt, 17 támadólepattanója volt az Albának, ami borzasztóan sok. Sajnos a kinti dobásaink sem voltak jók, főleg, mert rossz volt a dobásválasztás. – Nenad Ascserics a Szolnok vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.