Sport

Nem zárják be a körmendi kosárcsarnokot

Szolnok, Körmend (szolnok, körmend, )
Szolnok, Körmend (szolnok, körmend, )

A nézők bemehtnek a meccsekre, csak az első két sorba nem.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) fellebbviteli bizottsága megváltoztatta a fegyelmi bizottság márciusi döntését, és törölte a férfi NB I-ben szereplő Körmend egy zártkapus mérkőzésre vonatkozó büntetését.

A klub honlapjának keddi tájékoztatása szerint a testület a csarnokbezárást 500 ezer forintos pénzbírságra enyhítette, továbbá előírta a vasiaknak, hogy a meccseiken az alapvonal mögötti első két sort üresen kell hagyniuk. Oda még a biztonságiak és a média képviselői sem mehetnek be.

A fegyelmi bizottság korábban azzal indokolta ítéletét, hogy március 9-én az Alba Fehérvárral szemben 109-72-re elvesztett hazai meccsen a körmendi szurkolók trágár kifejezésekkel illették az ellenfél játékosait, szurkolóit, valamint a játékvezetőket, emellett több esetben elmozdították a pálya felé a reklámtáblákat, ami miatt a rendezőknek kellett közbelépniük.

A hazai hívek ráadásul apróbb tárgyakat is bedobtak a pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik